2007. május 15. 12:16:20
Nagy költeményekre van szükség. Arra, hogy csak úgy dőljenek belőlünk, mint a hülyeség, összeegyeztethetetlenül másképp azzal, inkább úgy en perfecte magamagától. Szóljon egy idő után, szóljon mindenféléről, de ne szóljon senkinek. Különben hogy mondhatnánk el a történeteinket, hogy ne hülyeség legyen (De dőljön úgy belőlünk. Dőljön úgy!), hanem perfekció (?) a hang által (már előzőleg meg lehet sejteni) utólag kilapított térben. A hang nulla D-s. Tényleg, tényleg... na mi jutott eszembe? Nem kell bevezető, ide kapcsolódik.
Az élményeink 3D-sek, ez vitathatatlan, ugye? - ott van a történés, és ott vagyok én is, még abban az esetben is ha éppen bealszom vagy elfordulok, és így lemaradok a lényegről, de mihelyt máshova helyeződik ez a kis történés, megszűnök térbeli lenni, leszek helyette egy ágyára ledőlt papírlap, egy sarokba állított papírlap, aki akkor kaphat ezután némi formát, ha szóba hozzák valahol a (a történés szerint fontos) 3D-ben.
Ami pedig eszembe jutott az a következő: Én azt gondolom, hogy a képzelőerő által megjeleníthető valami max. 2D-s - azt még el tudod képzelni hogy néz ki szemből, de ha "oldalra fordul", akkor csak azt tudod elképzelni, hogy néz ki oldalról. A hang pedig sehány D-s, a mutogatásnak most nincs szerepe. (A mutogatás ömnagában 3D, és tönkrevágná az elméletem - hadd álmodjak végre, hadd álmodjak!*)
Az utólag, hang által visszaadott történet pont olyan, mintha ott lettél volna, de a történés csúcspontján félrefordulva lemaradnál a lényegről...
Nagy költeményekre van szükség. Arra, hogy csak úgy dőljenek belőlünk, mint a hülyeség, összeegyeztethetetlenül másképp azzal, inkább úgy en perfecte magamagától. Szóljon egy idő után, szóljon mindenféléről, de ne szóljon senkinek. Különben hogy mondhatnánk el a történeteinket, hogy ne hülyeség legyen (De dőljön úgy belőlünk. Dőljön úgy!), hanem perfekció (?) a hang által (már előzőleg meg lehet sejteni) utólag kilapított térben. A hang nulla D-s. Tényleg, tényleg... na mi jutott eszembe? Nem kell bevezető, ide kapcsolódik.
Az élményeink 3D-sek, ez vitathatatlan, ugye? - ott van a történés, és ott vagyok én is, még abban az esetben is ha éppen bealszom vagy elfordulok, és így lemaradok a lényegről, de mihelyt máshova helyeződik ez a kis történés, megszűnök térbeli lenni, leszek helyette egy ágyára ledőlt papírlap, egy sarokba állított papírlap, aki akkor kaphat ezután némi formát, ha szóba hozzák valahol a (a történés szerint fontos) 3D-ben.
Ami pedig eszembe jutott az a következő: Én azt gondolom, hogy a képzelőerő által megjeleníthető valami max. 2D-s - azt még el tudod képzelni hogy néz ki szemből, de ha "oldalra fordul", akkor csak azt tudod elképzelni, hogy néz ki oldalról. A hang pedig sehány D-s, a mutogatásnak most nincs szerepe. (A mutogatás ömnagában 3D, és tönkrevágná az elméletem - hadd álmodjak végre, hadd álmodjak!*)
Az utólag, hang által visszaadott történet pont olyan, mintha ott lettél volna, de a történés csúcspontján félrefordulva lemaradnál a lényegről...