2005-2007 freeblog.hu
Impian terakhir
Hideg szél verdeste az ablaktáblákat mikor hajnalban felkeltem. Bekopogott az ablakon nagy lapát kezet formálva és beverte az üveget. Milliónyi szilánk fröccsent szét a szobában, beleállt a falba, kilyukasztotta a bőröm, megsértett valóság -, felsértett álomszövetet, csak hogy mögéje kukucskálhasson nyelvet öltve, tartózkodón, fitymálva és méregetve, sajátosan elutasítón, sajátosan szenvedélyesen, ahogy csak az olyanok találkozhatnak mint én, a hajnalban ébredő még 5 perc alvásért könyörgő tompaság, és a hajnalból ébredő, fantázia elixírt valóságba öntő férfit kereső nőalak. Első augusztusi hajnalkék színű bikini takarta hajlékony testét.
Matt fejjel "Te meg ki a fasz vagy!" - ot kiáltottam, de csak csendes sírás volt a válasz. Az első augusztusi hajnalkék háttér előtt eleredt az eső.
----------
Most azt teszem amit a szomszéd bácsi a múltkor elém pattanva a gangon előadott: összerakom a dolgokat, hogy szét tudjam választani. Ez a mondat félelmetesen értelmetlen tud lenni, de lehet egy nagyszabású gondolat előidézője is. Az alap értelme a következő:
Végig kell gondolnod, hogy egy adott cselekvéskészletből egy adott feladat megoldásához mi fontos és mi nem. Válaszd ki a fontost, hagyd el a többit: avagy ne végezz felesleges munkát!
Ennél bonyolultabb (de nem lehetetlen) a következő értelmezés:
Vannak a "szanaszét hullott dolgok" csak arra várva, hogy "felszedegessék" őket. Ezek egy része látható ( tudom mi az a kémia), míg a többi láthatatlan (sose hallottam a myopathiáról), ennyi. Külön-külön felszedegetni és értékelni őket nagyon nehéz és körülményes feladat - nincs mindig viszonyításai alap. Például, ha a felszedegetett dolgokat (kettőt vettünk fel) a szerint válogatjuk szét, hogy egy adott feladathoz HASZNOS e vagy sem, mondjuk a LELKESEDÉS (és akkor ez most tök konkrét), a válasz: attól függ! Köszi. Egyetlen megoldás, ha felszedjük az összes láthatót, és ezeket szétszórjuk igen és nem kategóriákba a szerint, hogy fontosak, érdekesek, hasznosak, jók e vagy sem, és mivel itt az egyetlen viszonyítási alap az erkölcs, amit amúgy is szépen belénk nevelnek, az egyén mindenképp jól jár.
Tehát miután összeraktam és szétszedtem a következő megállapításra jutottam: a lelkesedés hasznos, de ez idő szerint nem kifizetődő...
----------
Jégherceget mostanában sem kérdezik a barátai tulajdonképpen semmiről. Ez egy tartós állapot, amiről fogalma sincs hol kezdődött, és amibe pont az előbbi miatt többé-kevésbé beletörődött. Ám azon időszakokban, amikor a kevésbé beletörődés Jégherceget sörrel a kézben találja, egy sor gondolatoknak ad helyet, amiből szépen föl lehet építeni a következő elméletet. Az emberek nem szeretnek barátokat szerezni, mert képtelenek azt (állapot) megtartani, ezért teljesen mindegy, hogy klasszikus értelemben vannak e barátai vagy nincsenek, mert a megfelelő pillanatban mindig elő lehet rángatni egy-két alakot (ú, nem fogjátok érteni), akivel aztán a legnagyobb egyetértésben barátnak hívhatják egymást.Még ha ez így nem is akkora fun.
Impian terakhir
Hideg szél verdeste az ablaktáblákat mikor hajnalban felkeltem. Bekopogott az ablakon nagy lapát kezet formálva és beverte az üveget. Milliónyi szilánk fröccsent szét a szobában, beleállt a falba, kilyukasztotta a bőröm, megsértett valóság -, felsértett álomszövetet, csak hogy mögéje kukucskálhasson nyelvet öltve, tartózkodón, fitymálva és méregetve, sajátosan elutasítón, sajátosan szenvedélyesen, ahogy csak az olyanok találkozhatnak mint én, a hajnalban ébredő még 5 perc alvásért könyörgő tompaság, és a hajnalból ébredő, fantázia elixírt valóságba öntő férfit kereső nőalak. Első augusztusi hajnalkék színű bikini takarta hajlékony testét.
Matt fejjel "Te meg ki a fasz vagy!" - ot kiáltottam, de csak csendes sírás volt a válasz. Az első augusztusi hajnalkék háttér előtt eleredt az eső.
----------
Most azt teszem amit a szomszéd bácsi a múltkor elém pattanva a gangon előadott: összerakom a dolgokat, hogy szét tudjam választani. Ez a mondat félelmetesen értelmetlen tud lenni, de lehet egy nagyszabású gondolat előidézője is. Az alap értelme a következő:
Végig kell gondolnod, hogy egy adott cselekvéskészletből egy adott feladat megoldásához mi fontos és mi nem. Válaszd ki a fontost, hagyd el a többit: avagy ne végezz felesleges munkát!
Ennél bonyolultabb (de nem lehetetlen) a következő értelmezés:
Vannak a "szanaszét hullott dolgok" csak arra várva, hogy "felszedegessék" őket. Ezek egy része látható ( tudom mi az a kémia), míg a többi láthatatlan (sose hallottam a myopathiáról), ennyi. Külön-külön felszedegetni és értékelni őket nagyon nehéz és körülményes feladat - nincs mindig viszonyításai alap. Például, ha a felszedegetett dolgokat (kettőt vettünk fel) a szerint válogatjuk szét, hogy egy adott feladathoz HASZNOS e vagy sem, mondjuk a LELKESEDÉS (és akkor ez most tök konkrét), a válasz: attól függ! Köszi. Egyetlen megoldás, ha felszedjük az összes láthatót, és ezeket szétszórjuk igen és nem kategóriákba a szerint, hogy fontosak, érdekesek, hasznosak, jók e vagy sem, és mivel itt az egyetlen viszonyítási alap az erkölcs, amit amúgy is szépen belénk nevelnek, az egyén mindenképp jól jár.
Tehát miután összeraktam és szétszedtem a következő megállapításra jutottam: a lelkesedés hasznos, de ez idő szerint nem kifizetődő...
----------
Jégherceget mostanában sem kérdezik a barátai tulajdonképpen semmiről. Ez egy tartós állapot, amiről fogalma sincs hol kezdődött, és amibe pont az előbbi miatt többé-kevésbé beletörődött. Ám azon időszakokban, amikor a kevésbé beletörődés Jégherceget sörrel a kézben találja, egy sor gondolatoknak ad helyet, amiből szépen föl lehet építeni a következő elméletet. Az emberek nem szeretnek barátokat szerezni, mert képtelenek azt (állapot) megtartani, ezért teljesen mindegy, hogy klasszikus értelemben vannak e barátai vagy nincsenek, mert a megfelelő pillanatban mindig elő lehet rángatni egy-két alakot (ú, nem fogjátok érteni), akivel aztán a legnagyobb egyetértésben barátnak hívhatják egymást.Még ha ez így nem is akkora fun.
----------
Ha a világ valamilyen láthatatlan (nevezzük erőnek) miatt időközönként fejreáll - gondolta Jégherceg, - abból a kavarodásból szólal meg egy mobiltelefon, szól bele egy régi barát és nem kérdez - vagdalkozik a kérdésekkel, hogy szarul valódi válaszokat kapjon, egyszerűen csak azt mondja, gyere át ebédre egy fél óra múlva, és kész.A többi időben a barátok, ha találkozik velük, úgy kezdik, melózol e, mert én melózom, és hiába dolgozik, olyan nagy kedve van ilyenkor Jéghercegnek azt mondani, hogy én meg nem melózom, és semmi különbség sincs a két állítás között, mert mindkettő a munkával áll kapcsolatban (benne van a mondatban a "meló" szó), és mindkettő tagadása csak a munkának, de nem teszi. Azt mondja: Aha!
----------
Jéghercegnek nincsen családja. Egy intézmény kertjének talajából, a fű közül nőtt ki, mint egy mitológiai esemény modern szintézise, és ezt leginkább az elmúlt évek növényi-forma életével bizonyította. Mármint a fű közül való kinövést. Egyesek, hogy bizonyítsák az ellenkezőjét rámutattak néhány vicces emberre és azt mondták, ők a rokonai. Az évek alatt azonban semmiféle benyomást nem tettek rá ezek az emberek; értkelte igyekezetüket, összehasonlította más emberek egymásra találásából fakadó lelkesedéssel, ragaszkodással, odaadással, kereste ugyanazt a spirit-et, amit megtalált másoknál, de tőle távol és maximum csak sprite-ot talált a hűtőben, ha náluk, a vicces embereknél járt rokonlátogatóba (fordítva sosem történt, ők nem jöttek el), és mérges lett az összeredmény láttán. Aztán tartózkodó (leginkább távol) lett, majd hűvösen helyzetfeletti, így elmondhatjuk, hogy Jégherceg és rokonkapcsolat: disconnect.
----------
Nap nap után Jégherceg azon a természetellenesen szélesre "tervezett" fekete műbőr ágyon ébredt - amire este lehajtotta a fejét -, a csoda elmaradt: Várt egy időn kívüli, testet nem öltő, pénzt nem teremtő, ígéretet nem tevő csodát, ami elmaradt; rövid életű volt a valóságban, örök érvényű az elmében (pajkoskodott is Jégherceggel rendesen), és noha semmi köze nem volt semmihez (dehát hogyan létezhetett mégis?), betűket vonultatott fel, ezek egy könyv* lapjairól ugráltak le, rendezett olvasható sorba tömörültek, így: "Az örökkévalóság csak egy kurta másodperc; itt van, aztán hopp!, elillan, alig futja egy tréfára.", és Jégherceg úgy érzi, ez a tréfa ő; minden további másodperc, amit "tréfaként" itt(?) tölt megkérdőjelezi, nevetségessé teszi mindazt ami ő, és elsősorban nem anyag. "A test nem szellemi, mégis olyan szellemes." - mondta valaki, aki öreg volt, sokat látott, és elfelejtette hozzátenni, hogy mindez csak kívülről nézve helytálló, tehát nem volt igaza. El is felejtették gyorsan, úgysem létezett soha.
A műbőr kényelmetlen volt és nyirkos, testre tapadt farmerban, öregedő, riadt madárként eszeveszetten kereste reggel - a reggelt. És az jött.
A folyamatosan kopó szürkületben elalszanak a kandelláberek, hajdan elaludt emberek kopott téligumi arccal igyekeznek az utcán célok felé - azóta sem ébredtek fel: az álmok kora lejárt, a könyvek kora lejárt, nem tudnak örülni semminek. Nincs senki, aki a nap folyamán kezet szorítana velük. A kommunikáció az ifjú bölcsészek egymás közti sajátjává törvényesül. Jégherceg így látja, arca tükör: ugyanazt a mintát mutatja mint azok az arcok, akik belenéznek. Jelentéktelen, a valóság rovására, és a reggelben a frissen szunnyadó kandelláberek alatt ugyanazt az öreget kérdezi valaki: Voltál már szerelmes? Hahahahaha, az öreg mestert kérdezed?! Hetente kétszer és ünnepnapokon még egyszer még ma is, de csak ha nem fúj a szél. Tudod, a frizurám.., és Jégherceg ezen egyáltalán nem nevet, mert tudja mi történne vele akkor. Hideg.
----------
Most nagyon nem csinál semmit, amikor kell, úgy merít hogy emlékezik. Ez sokszor elégnek bizonyult, ám az idővel kopott képeket, szövegeket, fogalmakat már nem olyan könnyű visszakönyörögni érdemi használatba. Az emlékek nem mindig szépek. - találgatja a leheletni zavar okát. (Jaj, hogy ez mennyire ide tartozik!) Aki nem képes két eltérő kép között különbséget tenni, vagy csak felületesen a sajátja, vagy nagyon is az.
Az utóbbi okozott komolyabb gondokat Jéghercegnek, míg az előbbit szinte nem is ismerte. Hogy szerencsés e mindez? Vagy ennek semmi köze a szerencséhez, hisz emlékezni csak a biológusnak képesség (gondolja J.), a többinek természetes, mint a levegővétel? Jégherceg megfelel, ha kell: a képességet csiszolni kell, a levegővételhez hasonlított emlékezést lehet (nagyobb számban áll fenn a lehetőség) hanyagolni. Meg van rá az esély, hogy megteszed. Jéghercegnek vannak papírjai is. Úgy használja mint az agyát; adatokat tárol rajtuk/bennük, ami megkönnyíti a dolgát. Ma mindenképpen - úgy ahogy máskor -, de vasárnap ennek semmi jelentősége nem lesz. - gondolja, és a jegyzeteit maga mellé teszi a széken. 3kyuu tesztek. (Japán hármas szintű nyelvvizsga) Meg fogja tudni csinálni.
----------
Szeptember egy napjának délutánján 1 db ayanyami írja Jégherceg történetét a Hajós utcában alig néhány karnyújtásnyira az Operától. Az eredmény 2 elnyámnyogott snickers és 2 sor az A/4-esen. (Ez a kettő az:)Az egyik üres csokipapírt szorongatom és az jár a fejemben, hogy mi legyen: Jégherceg vagy ayanyami? kinek a történetét folytassam. Jégherceg olyan, mint otthon a szennyestartóban a ruha; elkülöníted, mert büdös, gyűrött, vagy csak rég volt mosva, de azért így is a tied, ayanyami... nos, ő egy unalmas pofa, akinek szeptember egy napjának (14) délutánján a Hajós utca egyik kopott barna padja nyomja a hátsóját, miközben eldönti ez róla fog szólni. Legalábbis...
Aug. 20-án találkoztam utoljára Shiranai namae tomóval. Akkor az extrákkal "megpakolt" tüzijáték miatt nem volt lehetőségem túl sokat beszélni vele, egészen pontosan szinte semmit nem mondtam neki a zűrzavar előtt néhány megjegyzésen kívül, ami a tüzijátékra és közvetlen környezetére vonatkozott - vagyis nem tudom hogy van most és mit csinál. Előtte Balázzsal és a barátnőjével (Shitóval) megnéztük az új albiját, és szag az volt, ahogy előtte figyelmeztetett is minket, és aztán jól körbenéztünk és mindhármunknak az volt a véleménye, hogy semmiféle "Alone in the Dark" nem érvényes, és hahaha; a ház, ha nem is túl világos a belső udvara (Shito és én a gangon) a hangulata - ez a polgári szerénység - az mindenképpen bájos. Elérzékenyültünk. Én nyolc évig laktam ilyen helyen. A többiek is valameddig. Tomó kertesházban lakik M. városban.
Balázs 6-tól 20-ig Japánban van. (A dátum megközelítőleges.) Ő ugyanis (nem mondta) sikeres 1kyuu nyelvvizsgát tett tavaly. Az Alapítvány (Japán Alapítvány, az Oktogonhoz közel, X utca, elfelejtettem a nevét) ilyenkor a legjobbat megrángatja egy kicsit, hogy lebeg tőle a haja jobbra (Tokyo), libben a ruhája csücske balra (Nara), kb. 100 embert mutatnak be neked hirtelen, és eltelik 2 hét úgy, hogy nem vettél semmit, ami itthon nincs. Ja de, levegőt. Japán levegőt:) Egyszer megnéztem a 2 hetes ösztöndíjasok programját... khmm... nekem sűrűnek tűnt. Én akkor mikor elgutóbb beszéltem vele megfogadtam, protokollprogram helyett lelépnék valami bárba inni, a többi, az ismerkedős rész, jönne magától, és tudom, hogy nem erről szól, de így lenne jó akkor is:)
Rick (a nagynéném szavaival élve) eltűnt a képből. Dolgozik valahol, és ha minden igaz a ph.D. írással van (lesz) elfoglalva. Kínos, de rég nem beszéltünk.
----------
Augusztus 20.
Az egész úgy indult, hogy jó előre megbeszéltük telefonon, hogy kimegyünk megnézni az idei tüzijátékot, és majd keresünk olyan helyet, ahol senki sincs, ahol jól végig tudjuk nézni az egészet zavartalanul. Shito, Tomó, aki nem tömegpárti:), Balázs és én 19:45-kor a Lánchídnál kötöttünk ki. Itt akkora volt a tömeg, hogy csak a fűre tudtunk leülni, közelebb csak tolakodva jutottunk volna, aztán jókat derültünk, hogy ez, ahol helyett találtunk, pont nem olyan hely, ahol senki sincs. Balázs bedobta a kezdés előtt pár perccel, hogy akár át is mehetnénk Budára a tömeg elől. Kilenc óra után aztán elkezdődött. A pesti oldalon sokkal keményebben csapott le a vihar, amin nagyot dobott, hogy teljesen váratlanul jött (a tüzijáték előtt én háttal ültem a rakpartnak, semmit nem láttam; mert azt mondták, előtte villámlott, hátul viszont nincs szemem és senki sem szólt, gondolom senki nem vette észre). Amikor egy kis szellő után a keményebb szél a tüzijáték röpködő darabjait, fullasztó füsttel együtt a képünkbe szórta, Shiranai namae tomótól még poénosan meg is kérdeztem a fokozódó zajban, hogy ez is a show része e. Elfeketedett az ég, a szél is felerősödött, de ekkor még nem vettük komolyan. Shitonak mondtam, hogy ezt kéne lefilmezni, ahogy menekülnek az emberek egy kis gyenge eső elől, hehehe. Lefilmeztük. Balázzsal szórakoztunk a kamera előtt, hogy itt állunk Bejrútban, ahol tüzérségi rakétákkal lövik a várost, óriási a káosz, teljes az őrület, mindenki menekül, a hátunk mögött a tüzijáték fényében pedig valóban menekülőre fogták a dolgot az emberek. Az én barátaim nagyon félősek, vagy valami, mert nem nézve semerre (lemaradtam, és nem vártak meg) beszaladtak a tömeggel a legszűkebb utcába. Én néhány 10 métert mentem hátra az utcában (Tomó háta - az egyetlen tájékozódási pont - beleolvadt a háttérbe), amikor a szél hátbafújt - figyeltem ahogy a vízcseppek vízszintesen repülnek mellettem a levegőben, koppannak a házfalon, hátakon, az embereket pedig falhoz préseli a szél. Ekkor gyorsan kitakarodtam onnan, mert úgy éreztem a lökdösődő, sikoltozó tömegnél jobb a tök kihalt tér. A tüzijátékot nem fújták le. Pukkantak a színes gömbök és más formák, a szél korbácsolta az alagútból (2-es villamos vonala) előmerészkedőket. Páran így is végigbulizták az egészet. Ezt tettem én is.
Tény, hogy nem volt akkora pánik, mint írta azt a másnapi újság. (Csak az ingyenes Metrót néztem, de ezt sem túl érdeklődően.) Semmi hiszti, meg menekülés nem lett volna, legalább is nem így emlékeznének vissza akik ott voltak, ha nem lett volna a pánikszerű sikítozás nőrészről. Aláfestő zene nélkül a legvadabb horror (elsősorban filmre gondolok) is vígjáték.
----------
Ha a világ valamilyen láthatatlan (nevezzük erőnek) miatt időközönként fejreáll - gondolta Jégherceg, - abból a kavarodásból szólal meg egy mobiltelefon, szól bele egy régi barát és nem kérdez - vagdalkozik a kérdésekkel, hogy szarul valódi válaszokat kapjon, egyszerűen csak azt mondja, gyere át ebédre egy fél óra múlva, és kész.A többi időben a barátok, ha találkozik velük, úgy kezdik, melózol e, mert én melózom, és hiába dolgozik, olyan nagy kedve van ilyenkor Jéghercegnek azt mondani, hogy én meg nem melózom, és semmi különbség sincs a két állítás között, mert mindkettő a munkával áll kapcsolatban (benne van a mondatban a "meló" szó), és mindkettő tagadása csak a munkának, de nem teszi. Azt mondja: Aha!
----------
Jéghercegnek nincsen családja. Egy intézmény kertjének talajából, a fű közül nőtt ki, mint egy mitológiai esemény modern szintézise, és ezt leginkább az elmúlt évek növényi-forma életével bizonyította. Mármint a fű közül való kinövést. Egyesek, hogy bizonyítsák az ellenkezőjét rámutattak néhány vicces emberre és azt mondták, ők a rokonai. Az évek alatt azonban semmiféle benyomást nem tettek rá ezek az emberek; értkelte igyekezetüket, összehasonlította más emberek egymásra találásából fakadó lelkesedéssel, ragaszkodással, odaadással, kereste ugyanazt a spirit-et, amit megtalált másoknál, de tőle távol és maximum csak sprite-ot talált a hűtőben, ha náluk, a vicces embereknél járt rokonlátogatóba (fordítva sosem történt, ők nem jöttek el), és mérges lett az összeredmény láttán. Aztán tartózkodó (leginkább távol) lett, majd hűvösen helyzetfeletti, így elmondhatjuk, hogy Jégherceg és rokonkapcsolat: disconnect.
----------
Nap nap után Jégherceg azon a természetellenesen szélesre "tervezett" fekete műbőr ágyon ébredt - amire este lehajtotta a fejét -, a csoda elmaradt: Várt egy időn kívüli, testet nem öltő, pénzt nem teremtő, ígéretet nem tevő csodát, ami elmaradt; rövid életű volt a valóságban, örök érvényű az elmében (pajkoskodott is Jégherceggel rendesen), és noha semmi köze nem volt semmihez (dehát hogyan létezhetett mégis?), betűket vonultatott fel, ezek egy könyv* lapjairól ugráltak le, rendezett olvasható sorba tömörültek, így: "Az örökkévalóság csak egy kurta másodperc; itt van, aztán hopp!, elillan, alig futja egy tréfára.", és Jégherceg úgy érzi, ez a tréfa ő; minden további másodperc, amit "tréfaként" itt(?) tölt megkérdőjelezi, nevetségessé teszi mindazt ami ő, és elsősorban nem anyag. "A test nem szellemi, mégis olyan szellemes." - mondta valaki, aki öreg volt, sokat látott, és elfelejtette hozzátenni, hogy mindez csak kívülről nézve helytálló, tehát nem volt igaza. El is felejtették gyorsan, úgysem létezett soha.
A műbőr kényelmetlen volt és nyirkos, testre tapadt farmerban, öregedő, riadt madárként eszeveszetten kereste reggel - a reggelt. És az jött.
A folyamatosan kopó szürkületben elalszanak a kandelláberek, hajdan elaludt emberek kopott téligumi arccal igyekeznek az utcán célok felé - azóta sem ébredtek fel: az álmok kora lejárt, a könyvek kora lejárt, nem tudnak örülni semminek. Nincs senki, aki a nap folyamán kezet szorítana velük. A kommunikáció az ifjú bölcsészek egymás közti sajátjává törvényesül. Jégherceg így látja, arca tükör: ugyanazt a mintát mutatja mint azok az arcok, akik belenéznek. Jelentéktelen, a valóság rovására, és a reggelben a frissen szunnyadó kandelláberek alatt ugyanazt az öreget kérdezi valaki: Voltál már szerelmes? Hahahahaha, az öreg mestert kérdezed?! Hetente kétszer és ünnepnapokon még egyszer még ma is, de csak ha nem fúj a szél. Tudod, a frizurám.., és Jégherceg ezen egyáltalán nem nevet, mert tudja mi történne vele akkor. Hideg.
----------
Most nagyon nem csinál semmit, amikor kell, úgy merít hogy emlékezik. Ez sokszor elégnek bizonyult, ám az idővel kopott képeket, szövegeket, fogalmakat már nem olyan könnyű visszakönyörögni érdemi használatba. Az emlékek nem mindig szépek. - találgatja a leheletni zavar okát. (Jaj, hogy ez mennyire ide tartozik!) Aki nem képes két eltérő kép között különbséget tenni, vagy csak felületesen a sajátja, vagy nagyon is az.
Az utóbbi okozott komolyabb gondokat Jéghercegnek, míg az előbbit szinte nem is ismerte. Hogy szerencsés e mindez? Vagy ennek semmi köze a szerencséhez, hisz emlékezni csak a biológusnak képesség (gondolja J.), a többinek természetes, mint a levegővétel? Jégherceg megfelel, ha kell: a képességet csiszolni kell, a levegővételhez hasonlított emlékezést lehet (nagyobb számban áll fenn a lehetőség) hanyagolni. Meg van rá az esély, hogy megteszed. Jéghercegnek vannak papírjai is. Úgy használja mint az agyát; adatokat tárol rajtuk/bennük, ami megkönnyíti a dolgát. Ma mindenképpen - úgy ahogy máskor -, de vasárnap ennek semmi jelentősége nem lesz. - gondolja, és a jegyzeteit maga mellé teszi a széken. 3kyuu tesztek. (Japán hármas szintű nyelvvizsga) Meg fogja tudni csinálni.
----------
Szeptember egy napjának délutánján 1 db ayanyami írja Jégherceg történetét a Hajós utcában alig néhány karnyújtásnyira az Operától. Az eredmény 2 elnyámnyogott snickers és 2 sor az A/4-esen. (Ez a kettő az:)Az egyik üres csokipapírt szorongatom és az jár a fejemben, hogy mi legyen: Jégherceg vagy ayanyami? kinek a történetét folytassam. Jégherceg olyan, mint otthon a szennyestartóban a ruha; elkülöníted, mert büdös, gyűrött, vagy csak rég volt mosva, de azért így is a tied, ayanyami... nos, ő egy unalmas pofa, akinek szeptember egy napjának (14) délutánján a Hajós utca egyik kopott barna padja nyomja a hátsóját, miközben eldönti ez róla fog szólni. Legalábbis...
Aug. 20-án találkoztam utoljára Shiranai namae tomóval. Akkor az extrákkal "megpakolt" tüzijáték miatt nem volt lehetőségem túl sokat beszélni vele, egészen pontosan szinte semmit nem mondtam neki a zűrzavar előtt néhány megjegyzésen kívül, ami a tüzijátékra és közvetlen környezetére vonatkozott - vagyis nem tudom hogy van most és mit csinál. Előtte Balázzsal és a barátnőjével (Shitóval) megnéztük az új albiját, és szag az volt, ahogy előtte figyelmeztetett is minket, és aztán jól körbenéztünk és mindhármunknak az volt a véleménye, hogy semmiféle "Alone in the Dark" nem érvényes, és hahaha; a ház, ha nem is túl világos a belső udvara (Shito és én a gangon) a hangulata - ez a polgári szerénység - az mindenképpen bájos. Elérzékenyültünk. Én nyolc évig laktam ilyen helyen. A többiek is valameddig. Tomó kertesházban lakik M. városban.
Balázs 6-tól 20-ig Japánban van. (A dátum megközelítőleges.) Ő ugyanis (nem mondta) sikeres 1kyuu nyelvvizsgát tett tavaly. Az Alapítvány (Japán Alapítvány, az Oktogonhoz közel, X utca, elfelejtettem a nevét) ilyenkor a legjobbat megrángatja egy kicsit, hogy lebeg tőle a haja jobbra (Tokyo), libben a ruhája csücske balra (Nara), kb. 100 embert mutatnak be neked hirtelen, és eltelik 2 hét úgy, hogy nem vettél semmit, ami itthon nincs. Ja de, levegőt. Japán levegőt:) Egyszer megnéztem a 2 hetes ösztöndíjasok programját... khmm... nekem sűrűnek tűnt. Én akkor mikor elgutóbb beszéltem vele megfogadtam, protokollprogram helyett lelépnék valami bárba inni, a többi, az ismerkedős rész, jönne magától, és tudom, hogy nem erről szól, de így lenne jó akkor is:)
Rick (a nagynéném szavaival élve) eltűnt a képből. Dolgozik valahol, és ha minden igaz a ph.D. írással van (lesz) elfoglalva. Kínos, de rég nem beszéltünk.
----------
Augusztus 20.
Az egész úgy indult, hogy jó előre megbeszéltük telefonon, hogy kimegyünk megnézni az idei tüzijátékot, és majd keresünk olyan helyet, ahol senki sincs, ahol jól végig tudjuk nézni az egészet zavartalanul. Shito, Tomó, aki nem tömegpárti:), Balázs és én 19:45-kor a Lánchídnál kötöttünk ki. Itt akkora volt a tömeg, hogy csak a fűre tudtunk leülni, közelebb csak tolakodva jutottunk volna, aztán jókat derültünk, hogy ez, ahol helyett találtunk, pont nem olyan hely, ahol senki sincs. Balázs bedobta a kezdés előtt pár perccel, hogy akár át is mehetnénk Budára a tömeg elől. Kilenc óra után aztán elkezdődött. A pesti oldalon sokkal keményebben csapott le a vihar, amin nagyot dobott, hogy teljesen váratlanul jött (a tüzijáték előtt én háttal ültem a rakpartnak, semmit nem láttam; mert azt mondták, előtte villámlott, hátul viszont nincs szemem és senki sem szólt, gondolom senki nem vette észre). Amikor egy kis szellő után a keményebb szél a tüzijáték röpködő darabjait, fullasztó füsttel együtt a képünkbe szórta, Shiranai namae tomótól még poénosan meg is kérdeztem a fokozódó zajban, hogy ez is a show része e. Elfeketedett az ég, a szél is felerősödött, de ekkor még nem vettük komolyan. Shitonak mondtam, hogy ezt kéne lefilmezni, ahogy menekülnek az emberek egy kis gyenge eső elől, hehehe. Lefilmeztük. Balázzsal szórakoztunk a kamera előtt, hogy itt állunk Bejrútban, ahol tüzérségi rakétákkal lövik a várost, óriási a káosz, teljes az őrület, mindenki menekül, a hátunk mögött a tüzijáték fényében pedig valóban menekülőre fogták a dolgot az emberek. Az én barátaim nagyon félősek, vagy valami, mert nem nézve semerre (lemaradtam, és nem vártak meg) beszaladtak a tömeggel a legszűkebb utcába. Én néhány 10 métert mentem hátra az utcában (Tomó háta - az egyetlen tájékozódási pont - beleolvadt a háttérbe), amikor a szél hátbafújt - figyeltem ahogy a vízcseppek vízszintesen repülnek mellettem a levegőben, koppannak a házfalon, hátakon, az embereket pedig falhoz préseli a szél. Ekkor gyorsan kitakarodtam onnan, mert úgy éreztem a lökdösődő, sikoltozó tömegnél jobb a tök kihalt tér. A tüzijátékot nem fújták le. Pukkantak a színes gömbök és más formák, a szél korbácsolta az alagútból (2-es villamos vonala) előmerészkedőket. Páran így is végigbulizták az egészet. Ezt tettem én is.
Tény, hogy nem volt akkora pánik, mint írta azt a másnapi újság. (Csak az ingyenes Metrót néztem, de ezt sem túl érdeklődően.) Semmi hiszti, meg menekülés nem lett volna, legalább is nem így emlékeznének vissza akik ott voltak, ha nem lett volna a pánikszerű sikítozás nőrészről. Aláfestő zene nélkül a legvadabb horror (elsősorban filmre gondolok) is vígjáték.
----------
Biztosan nem véletlen az én pensumos diákmunkás státuszom. Nem arról van szó, hogy nagy erő kell bemenni egy diákszövetkezethez, és most azt próbálom meg nagy titokban eláűrulni, hogy mindenki hős, aki ezt megteszi, hanem az időzítés. Az itt a valami. Meg az, hogy ez adolog kizárólag rólam szól. Mintha a dolgok között lenne valami előre megragadt átfedés (a múltból a jelenbe mutat), ami az életünk során megtörtént dolgokat az elviselhetőség szintjéig igazítja helyre. Nem túlzok. Azért nem érezzük az elviselhetetlent egy kényes helyzetben, mert dolgozik az "előre megragadt átfedés":) Nem tudom elképzelni, hogy ne lett volna bárki, aki ne mondta volna valamikor, hogy de jó hogy így vagy úgy történt, egy korábbi ez és ez miatt valami. Ha tudatos, akkor ezt hívom előrelátásnak, ha nem, "előre megragadt átfedés"-nek. Úgy éreztem szerencsém van a pensummal, hiszen bármikor bemehetek és megmondhatom nekik, hogy ez (valamiért) nem tetszik, és köszönöm szépen. Aztán jöhet valami (mindenképpen) jobb:)" Ma is hasonló gondolatokkal eltelve rohangáltam a sorok közt amikor alkalmi munkatársam végre levált a polcról (tetején korábban már felfedeztem egy kakas nyalókát), amin eddig támaszkodott széles-jó munkakedvből:
- Szerinted miért kell dolgozni?
- Pénz miatt..? - próbálkoztam.
- Ádám és Éva miatt. Nekik nem volt jó a minden, az alma is kellett.
Hát persze, hogy nem értettem egyet!
- Nem volt minden... (a technológiára, a jövő űrben utazó emberére gondoltam)
- A létfenntartáshoz minden.
- Jó, de nem vagyunk állatok.
- Akkor csak dolgozz!
- Jó, nem kellett dolgozniuk, de egész nap manát (a mana poén!) zabáltak. Tudod az milyen? Mintha mindig ugyanazt, mondjuk tökfőzeléket ennél.
- ...
- Vannak akiknek így sem kell dolgozniuk és még manát sem kell enni... vagy tökfőzeléket:)
- Hát ez az!
- Ezzel azt akartam mondani, hogy a paradicsom (...nagy "pé"?:) itt van az orrod előtt, csak tenni kell érte. - mondtam és alkalmi munkatársam nem fűzött hozzá semmit csak csendben lelépett. Mint kiderült végleg. Az ebédszünetben fogta a táskáját és ment. Délután egyedül találtam magam, és ez zavart is meg nem is, de egyáltalán nem lepett meg. Amit eddig ketten csináltunk a munka hősével, az most teljesen rám maradt. Bosszankodtam miatta és többször megjegyeztem x és y néninek, hogy ez mekkora kiszúrás, ugyanakkor többé nem tartoztam magyarázattal egyetlen mondatomért sem egy olyan valakinek, akinek a helyzetmegoldó képessége nulla. Amikor végeztünk odalihegtem egy "Na ma is jól megizzasztottatok se****jek!"-et és bosszúból lenyúltam a kakas nyalókát.
----------
3kyuu
Helló Balázs! Ahogy mailben ígértem, itt folytatom a sztorizgatást. Szóval most már tudod. Megvolt az a jó kis japán hármas teszt. És idén semmi trükk!:) Tudtam, ha nem megyek el legközelebb agyonvágsz, ezért jól az eszembe véstem előtte, hogy ezúttal mindenképp ott kell lennem:) Az eredményt szerintem ne kérdezd, mármint a tesztét, hiszen úgyis azt mondanám (mivel egyáltalán nem tudom mi van, és a végén senkivel sem erről beszéltem), hogy 85% fölöttire sikerült, azt meg ugye már együtt közösen sem hinnénk el, nemhogy külön-külön:) Azér' elmondom hogy volt.
Reggel kilenckor még könyvvel a kezemben egykedvűen üldögéltem a metrón. Mentem két kört az újpesti végállomástól a kőbányaiig és vissza. A következő félúton (szerencsémre) a Kálvinon le tudtam szállni, ugyanis ez volt az egyetlen megálló, ahol - miután beállt a szerelvény -, nem mondták be a hangosba, hogy vasárnap ide vagy oda, ellenőrök vigyázzák a kijutást. Ez a bérlet história egyszer még kikészít, én mondom. Már legalább öt éve lököm boldog-boldogtalannak, hogy a bérlet árát bele kéne építeni az adóba, és akkor nem kellene külön megvenni mindenkinek minden hónapban. Annyi lenne a sorbanállásnak! Nem kell nézni a debil ellenőrök fejét! Az idelátogató külföldieknek pedig Welcome!* Ennél jobb országimázst (ehh!) ki sem lehetne találni. Szóval a felszínen hideg volt, ahogy az a decemberhez illik, és nyoma sem volt a héten a TV-ben beígért a télhez képest enyhe időnek - amivel viszont számoltam. Biztosan rossz tv csatornát nézek.
A metróból kijövet amúgyis jéghideg kabátom hideg jéggé fagyott rajtam, és már csak egy kis szél hiányzott volna a tutihoz, hogy jól beadjam a kulcsot aznapra. Szánalmas látvány, mennyire meg tudok fagyni mihelyt 9°C alá kúszik; a kezem mozdulatlanul lóg mellettem, a számat meg mintha kifestették volna, olyan lila. Plusz kilenc fokban.Na jó, az egyetem még mindig király hely. Ahogy el lehet tévedni benne, az mesés:) Elötte várakozva, a szél feltámadásának esélyét latolgatva döntöttem úgy, egy percet sem várok fél tizenegyig odakint, hanem bemegyek egy kicsit (mintegy programként) eltévedni. Arra számítottam, hogy első leszek, de nem, a szervezőknek ugyanis egy órával korábban ott kellett lenniük, és már amúgy sem volt üres, hanem lelkes japánosokkal teli, akik égnek a vizsgaközeliségtől. Irtó nagy kuss. A bejáratnál táblára kifüggesztett papírlapok igazítanak el. Az első emeleten nincs olyan pad, amire a reg. számom lenne ragasztva, hát tovább keresek. Így kell eltéveszteni a termet:) A másodikon megvan, így minden a helyére kerül, csak én nem. A terem közti teremben, a kis -, meg a nagyfolyosó között "ipiapacs", lefoglalom egy életre a működő, meleget árasztó gázkonvektort. Nem sokkal később stewardess Mina is megérkezik. Mikor megkérdezem, azt válaszolja, hogy szerinte neki nem fog sikerülni a dolog, csak benézett, hogy tudja, mégis mire számíthat legközelebb. Remélem nem így lesz. Ennél azért nagyobb a tét.
Miközben én és a gázkonvektor egy boldog család vagyunk, kitalálom, hogy megkeresem Christ egy emelettel feljebb. Az egy emelettel feljebb jól példálozza a vizsgaszinteket is: amíg én egy emelettel lejebbről érkező "vendégmunkásként" vigyorgok, addig itt a harmadikon csak holtsápadt arcokat lehet látni. Christ könnyű boldoggá tenni. Ceruza-szépségversenyt tartunk, amiben én veszítek (lerágott, arany végű, lila testű megrágott hegyű ceruzát vittem, míg nála egy ezüst színű volt, teleírva hiraganával, hangullal, meg még ki tudja.., és nem tudtam elcsórni tőle). A szünetekben pedig (egy kivételével) végig a nyakán lógtam.
Beszélgettünk az időről. Arról amelyik telik és nem amelyik változik. Chris nevetve mindja, hogy 19 éves, elmúlt tizennégy, tizenhat és tizennyolc. Ezen rendesen megint elcsodálkozom. Van olyan hogy egy, de néha két teljes év is kimarad a kerek egészből. - válaszolom, mert én úgy emlékszem (és így a két év nekem egy), hogy tavaly volt 3kyuun és nem tavaly előtt. "De ugye tudod, hogy te is meg fogsz öregedni?" Tudom.** - mondom neki, és az elfekre gondolok.***Ezután visszamentem a terembe, ahol szinte azonnal elkezdték mondani a szabályokat, meg hogy hogyan kell helyesen kitölteni a vizsgalapokat. Rendes ceruzát is kaptam hogy ne kelljen a lerágott végűvel vesződnöm. Mielőtt elkezdődött jókedvűen hátrafordultam Minához, és mevetve felmutattam neki a hüvelykujjam. Ekkor történt, hogy válaszul azt suttogta vissza, hogy がんばれ:), és ez olyan erős érzelmi töltet volt ott abban a pillanatban, ami szerintem nagyon ritka érzés. Mina ízig-vérig nő. Az utolsó porcikájáig, és én miután visszafordulok, a vizsga végéig - plusz még egy rövid időre -, azonnal belészeretek...
* Ingyenes.
** Vajon én csak simán öregszem és ettől egyre hülyébb vagyok, vagy az idő tényleg elmegy mellettem? Azt hiszem most még igen, elmegy, mert úgy érzem az idő fölött járok, aztán (később) minden fölgyorsul és beér, majd lehagy engem, érzem:)
*** Ha én elf lennék, akik 300 évig élnek, akkor az éveim száma, plusz az az ovodás fejem és hangom alapján, megítélés szerint pont jó korban lennék. Vagyis embernek túl gyerekes vagyok.
----------
Tehát szombaton hajnalban keltem. Legalább félóránként a szürke-töksötétben rálestem az órára a falon és miután nagy nehezen kivettem a mutatókat visszaalaudtam. Emlékszem, hogy minden visszaalvásban volt valami reményvesztettség, ami így utólag visszagondolva igaz is... (...) Így álomba borulni elég siralmas.A szombat ezek után nagy meglepetésre a vártnál gyorsabban telt el, és az este maradékában és éjjel a szürke-töksötétben ezúttal a reményvesztettség sem tért vissza.
----------
Kár hogy Ági rászokott a dohányzásra. Nem láttam pöfékelni, de rágyújtani igen, és ez önmagában elegendő, hogy háznyi méretű lángokat és füstöt képzeljek a feje köré, amit lelkes tűzoltók kis csapata olt locsolótömlővel.Tavaly* az Alapítványnál szintfelmérő alatt (előtt) vigyorogva odajött és letelepedett a székem mellé a szőnyegre. Akkor már legalább két éve nem láttuk egymást. No telefon, mail, fax, akármi.
Szintfelmérő lesz - modta az egyik tanár és elmagyarázta, hogy ez mit jelent pontosan.(Mivel nem indult - megfelelő számú jelentkező híján - egyetlen komoly haladó csoport sem, a teszt színvonala egy nagy nulla volt; néhány kana, pár egyszerű mondat, semmi több.)
Felszólításra, hogy mindenki foglalja el a helyét a padoknál, Ági elindult a legtávolabbi felé, én, amíg előttem ment jól megbámultam a fenekét. Észrevette, és én úgy láttam kicsit mérges is volt emiatt. Azt hiszem nem tetszett neki.A teszt, mint mondtam, teljesen alapszintű volt, szóval aki japánul akar tanulni:), de esetleg hallott valamiféle beugró nyelvtudásról, ami neki nincs meg, ne viszakozzon. Pár kana és némi szókincs, ennyi.
Ági két éve tanul(t) japánul (+animés múlt), ennek ellenére megizzadt kicsit, aztán mikor megunta kijelentette, hogy neki programja van és menni fog. Gyorsan írtam még valamit, aztán kötelességtudóan eltűntettem a tollamat a táskámban: Ágival mindig együtt hagyjuk el az Alapítvány könyvtárszobáját. Jópár éves hagyomány, ez is része a kapcsolatunknak. Amikor kiértünk rágyújtott valami fehér dobozból, és én arra gondoltam, hogy életében volt egy rövid időszak, amikor már nőiesen öltözött, épp nem járt semmilyen nála öregebb fószerral, és még nem dohányzott. Kár hogy nem akkor akart járni velem...
----------
Taknyos zsepik tánca
Vége az ünnepnek. Nézem a város bágyadt díszkivilágítását és zsibbadok. Hétkor töksötét van; csak ezek a kókadt fények a körúton, ahogy haladunk előre. HZ a villamoson félig tökrészeg. Kinéz az ablakon, azt hiszi késő este van, pedig csak alig múlt el 7. Visszafordul, majd... Diszkréten belekezd valamibe a gépiesen buja M-ről.
Vendégségből jövünk. A kínálat előtte, utána, alatt: sör, bor, pezsgő, likőr, whiskey és elnemárulom. Még most sem tudom megemészteni, hogy belémerőltettek másfél doboz méregerős barnasört. A barátságra, a csakúgy, a mittudoménmiért. Elég gyanús okok, és most hogy hazafelé jövünk, egy darabig együtt a tuján, és a fények a legparányibb ünnep utáni érzést sem képesek kicsikarni belőlem, az ünnep napja maga annál elevenebb színekkel (és taknyos zsepikkel) bontakozik ki előttem. Tavaly nem volt ilyen jó.
Először is néhány nappal korábban felfáztam. Megéreztem amikor egyik reggel a kegyetlen hidegben az Idegennyelvűbe mentem. Később megállás nélkül lógott az orrom és a papírzsepikből ritka gyorsan eltülköltem egy százas csomaggal. Aztán majdnem mégeggyel. Szenteste (Angel) Ágiról álmodoztam ébren, és álmomban két teljesen ismeretlen meseszép lányról, akikkel hármasban akartuk csinálni, de folyton megzavartak minket további idegenek, amitől mindig újra kellett álmodni ugyanazt a ruhás jelenetet. A végén valami katakombában voltunk és szörnyek elől menekültünk, akik kitartóan üldöztek. Mit mondjak erre?:) Éjjel többször felkeltem, loptam szaloncukrot a fáról (végül mégis volt), bejglitől dagadt képpel vigyorogva ténferegtem a szobámban, aztán elolvastam a következő 100-150 oldalt egy könyvből (C.M. Perdido Street Station, soha nem olvastam ilyen rossz könyvet). Közben egyszer elkaptam az áramszolgáltató által küldött egyik csúcsot és elszállt a villanykörte az olvasólámpában. Eddig azt olvastam, hogy oltmolyok és 6 méter magasak, sötétben támadnak, elszívják a memóriád, szóval mielőtt odaléptem volna a szobai villanykapcsolóhoz néhányat rúgtam előre magam elé a sötétben:)
HZ a villamoson azt meséli, hogy tulajdonképpen mit láttam eddig. Ákos HZ nagy haverja. Mivel a bulizásban megtalálják a közös hangot, ha valami nagy hejehuja készül egész biztos, hogy számíthatnak a másik társaságára. Szóval meghívott minket. Megnéztük hogyan él. Hárman bérelnek egy egyszoba komfortos albit, a testvérével és Ákos kétes hírű nőjével. Még nem találkoztam vele, ezért a kezemet nyújtottam hogy bemutatkozzak. "Mary vagyok", mondta. Mivel szerintem ilyen magyar név nincs, gyanítottam, hogy ez a művészneve. "Mary egyébként kurva", segített ki azonnal Ákos, a nője szinte egyből rákontrázott: drogfüggő vagyok, xanaxozom. Kurva vagyok, na és akkor mi van?
Mary (szemüvegben) úgy néz ki mint egy megkettyinthető titkárnő. Ez neki nem hogy kárára, sőt inkább előnyére válik, mert mindenkinek ez jut róla eszébe és ezért Marynek, ha munkába áll, soha nem kell mondania miért van itt (ott), mert az üzletfelek ha ránéznek egyértelmű és elveszik amiért jöttek, vagy amit Mary házhoz jövetelével árulni szándékozik.
Egyik duhaj buli után HZ-nél, amikor drogtól és piától kiütve feküdtek egymáson, HZ széthúzta Mary meztelen fenekét és a nemi szervét nézve, annak alakjából, és a másik köröcske méretéből arra következtetett, hogy Mary "'hagyja magát használni". - mondta diszkréten a beszámíthatóság határán egyensúlyozva, egyik kezében forró csokival, a másikban egy majdnem üres Metaxás üveget szorongatva, és amikor közvetlen ezután leitta magát és a kabátja tiszta kakaó lett, átlépett ezen a határon.
----------
"Aztán eljön a szerda fél 7, és a kókadt világítás átadja helyét valami másnak. Egy sötétebb másnak. A teremben leoltják a lámpát, a mozigépész egy utolsót sercint a valahova, aztán elindul a film dvd-ről. Te meg csak nézed ami van, amire beültél. Eljön a hónap második hét szerdája, vele az Örökmozgó ingyenes vetítése, te beülsz és nézed. Ilyen az amikor pont az történik amit vártál. Film megy a vásznon."
(...) .... a film tényleg jó volt. Erről aligha tudnék bővebben írni. Először nem értettem semmit a zavaros képek halmazából, és ekkor elkalandoztam egy egy elhangzott furcsa mondat fölött, mert folyton időutazást vártam, kapaszkodóként felbukkanó képi elemet, de nem lett belőle jóformán semmi. Tovább forgattam hát azokat a szavakat, amiket hallottam, jót nevettem azon, hogy 2660-ban ugyanolyan uniformisban járnak majd Japánban a középiskolások, mint 1983-ban, és eszembe jutott, hogy addigra talán, az egész maradék világ legnagyobb bánatára ebben a "fantasyvilágban", a talán túlságosan is szép japán helyett angolul fognak beszélni...A főszereplő lány a végén dalra fakadt. Azt mondtam Ricknek, mindjárt azután, hogy a lány a képernyőn nagy levegőt vett, hogy már csak ez hiányzik, hogy dalra fakadjon, és akkor belekezdett, ahogy megjósoltam:)
----------
Murakami Haruki egyik könyve után kutattam nemrég. Csak szerettem volna megnézni a borítóját (hogy lecsekkoljam a röhejes magyar címét:), belelapozni és elolvasni pár sort belőle. Annak ellenére, hogy ez az író negyedik, magyarul is megjelenő, könyve számomra teljesen ismeretlen.Fogalmam sincs mennyire japán az ahogyan ír. Olvastam japán írótól tipikusan (a témáját, mondanivalóját érzésvilágát tekintve) japánnak mondható könyvet, no az egyik ilyen az a Futball-lázadás volt. Az aztán japán!:) Ha valakinek van hozzá kedve és meg tudja szerezni olvassa el. Ajánlom szeretettel.
(...) ... a W. pláza alsó szintjén bementem a Libribe. Nekik nem volt a regényből (Lehet hogy még nem adták ki ?), volt viszont egy másikból, a Szputnyik, szivecskémből. Murakami ez is, 'szal jó lesz. Kinyitottam beleolvastam. Becsuktam. Tíz perccel később Chrissel szemben ültem ugyancsak az alsó szinten a kajáldáknál. Hozott valami könyvet, amit éppen olvas, én pedig kijelentettem, hogy én már megint ugyanazt, sokadszor és egyetértettünk - életünkben utoljára -, hogy igen, ha nem tudsz dönteni, Dosztojevszkij a biztos pont. "Murakami Haruki könyvet kerestem a Libriben idejövet" - mondtam, és belekezdtem, hogy szerintem milyen. Jól ír. Érthető, lendületes, könnyen emészthető. Mondatról-mondatra haladva egyre tisztábban láttam a szerelmet, ami mindent elemészt, a szemem előtt megjelent a szétforgácsolt dzsungel, a szélvésztől letarolt Közel-keleti elődváros, aztán még ugyanazon az oldalon - az elsőn - a tizenegynéhányadik sorban kiderül, hogy a nő egy másik nőbe zúgott bele. Uhhh! "Ezt én nehezen emésztem meg ...", néztem egyenesen Chris szemébe, aki ekkor mereven félrefordult. Az egész testtartása tagadott.
----------
Szlovák határőr a bokrosban
Volt már olyan érzesed, hogy unod ami éppen akkor történik veled (pont). Semmi extra, csak ami történik veled, az éppen semmi: nem unatkozol, csak nagyon közel kerülsz hozzá, nem várakozol, csak álldogálsz félrehúzódva attól a "helytől", ahol mások úgy csinálnak, mintha pörögnének. Teljesen úgy fest, a jó francba, mintha akkora nagy lenne itt a fontossága valaminek! Nem helyben forgásról beszélek, akkor ugyanis marha könnyű lenne egy baromi nagyot röhögni mindenkin (mint Sakura apja, és még az USA-ig se' kellene elmenni:) Mozgásról van szó. Náladnál több és egyben látványosabb ide-oda, ide-odáról, egyik helytől a másikig előre-hátra, bukfencben egy másik helyig, mindegy milyen alakban, mindegy mekkora izommunka befektetésével, mert csak a látvány fontos, de az nagyon. (Lehet, hogy mégiscsak nevetni fogok:)
Látványos bukfenc a Deák téren délben. Egy látványos vetődés és bent vagyok a bankomban pénzt felvenni a számlámról. A bankkártyámat egy korábbi vetődés alkalmával elhagytam, vagy egy számomra értelmetlennek tűnő vetődést megspórolva eleve nem kértem. Melyik legyen? Megvonom a vállam: attól függ ki vagyok. A bankos kisasszony nagyon kedves. Egy másik alkalommal, ugyanott, egy másik bankos kisasszony nem annyira. Nem próbálom megfejteni, az egyik miért ilyen és miért olyan a másik, mert az ablak mögött szinte belső parancsra ültő helyéből hátraszaltót nyom a nő. Az iratok közt ragad, onnan néz vissza rám. Tranzakció megvolt?
A mozgás sokszínűsége leköt. Akár csak az utcán, ahogy az emberek csinálják. Sétálgatok a körúton, vagy a Margithídon át, mindig úgy irígykedem, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és semmi más elfoglaltságom soha nem akadna ennél. Biztosan csak képzelődöm, hiszen ez is mindig pont ugyanígy van. Mármint a képzelődés felismerése, alapból. Mozgásom most (épp kijöttem a bankból) jócskán leegyszerűsödik (ma nincs több akármi betervezve), csak vektorok közül válogathatok. Átmegyek a zebrán, átmegyek a házfalon, belépek egy öreg körúti fába, keresztben átszelem a testemmel az állatkerti orrszarvú testét.
Az autók dudálnak, a zsebem üres, a penzum huszadszorra is bekaphatja!
----------
Jackson úr lovas mellszobra
Most mégis elmesélem milyen volt a hétvégém. Szóval, japánul írni fárasztó és egy kicsit körülményes is. Ez nem azt jelenti, hogy lemondok erről a remek buliról (hogy olyan bejegyzések szülessenek tőlem, amelyek a "Banda" számára olvashatatlanok, hehe), csak gondoltam parkoltatom, ha más módon nem lehetséges az ayanyami (mint Blog) aktualitás szintjét tartanom. Azt azért elmondhatom, hogy következőleg Balázs (és talán Chris) kivételével hamarosan gurultok mind az én japán fogalmazásomtól:)Vagy az is lehet, hogy inkább ők fognak gurulni a színvonaltól...
Péntekkel kezdődik a hétvége. Semmi:) Bármi is volt, nem emlékszem, hogy abban valami lényeges lett volna. Nem unatkoztam, de nem is hajtottam végre terveket. Nem punnyadtam délig, ugyanakkor azt sem állíthatom, hogy korán keltem volna. És a japán tesztem sem jutott eszembe (pedig másnap a kezembe kerül). Hány ponttal teljesítettem? Átmentem-e egyáltalán? Királyfii dudarc vagy császári betalálás. Ráhullott a papírlapra egy száll hajam.
Szombaton reggel eltűntem otthonról tavasznézőbe. Megkérdeztem Jackson urat (tulajdonképpen a szomszédom), hogy ha már egyfelé megyünk (a Moszkva térre ment valamit intézni), nem volna-e kedve velem tartani, és akkor megmutathatnám végre neki, hogyan néz ki egy N6600-ás, mert olyat még nem látott. Átsétáltunk a Moszkvásra, onnan fel a várba és le a másik oldalon, végig a Lánchídon, vissza az Oktogonra... A várban láttunk néhány japán csoportot lődörögni, meg folyton egymás felé fordulni, látszólag teljesen tanácstalanul, hogy mit kell itt látni egyáltalán, és igen!, itt egy Mátyás-tempom, ott egy lovasszobor, ja és a nem nagy durranás Halászbástya, amiért fizetni kell, ha fel akarsz menni. (Ó anyám, - indul az ayanyami drámatagozat:) -, hogy ezek a dolgok mennyire csak nekünk jelentenek valamit, nekünk, akik értjük, hogy ez a templom, az a rom vagy szobor miért (és milyen jó hogy) áll ott és, hogy másoknak a világ tájairól idevetődve ez csak (ennyi?!)
Azt tanácsoltam Jackson úrnak (róla majd később, előbb csak élvezzétek ki hülye nevét, amit én adtam neki), hogy fizessenek a külföldiek, mi azért csak menjünk fel a Halászbástyára ingyen! Egy sárga mellényes fickó (első napja Halászbástya-őrségben) kérdésemre egy másik (öregebb) sárga mellényes fickóhoz irányított. Megkérdeztem tőle, hogy mennyibe fáj (pénz) feljutni oda. Megmondta.
- Állampolgároknak ingyenes? - jött a huszárvágás azonnal.
Azt felelte (kifogásolható stílusban), hogy a mai világban semmi sincs ingyen. (Erre a "mai világ" dumára ugrok!) Nem is hagytam ki...
A folytatásban megtudhatjátok mennyire támadtam neki és kiderítettem-e, hogy az ipse képmutatósági faktora (ha van ilyen szó egyáltalán) mekkora a mérhető skálán.
----------
Általában az a legrosszabből, hogy az utóbbi időben egyáltalán van olyan, hogy "utóbbi idő". Ez egész egyszerűen változást jelent. Valami beállt egy eddig létező állapot (mellé vagy) helyett, és annyira nem hagy nyugodni, hogy állandó témája lett a blognak. Ha itt akarnék keménykedni azt mondanám, mellé - mert akkor az azt jelentené, hogy igazából az elmúlt állapot azért nagyban hasonlított a mostanira -, de szerintem nekem azért ennyire rosszul nem ment, még ha annak is tűnt sokszor. Szóval nincs lelkiismeretem leírni milyen volt akkor (túlzásba vinném, érzem), és inkább a mára fókuszálok (szeretem az új tibit... ja, ez más:).
Szóval ez a blog (dolog, így mindenestül) egy folytatásos történet lejegyzésére ad lehetőséget, így kerekedik szép lassan az én elektronikus naplóm. (Azért ez mégsem olyan - a blog így mindenestül -, mint egy napló az éjjeli szekrényem szélén, vagy a fiók egy dugi szegletében. És nem is úgy kezdődik, hogy "Kedves naplóm. Ma...", pedig hát funkcióját tekintve lehet azonos értékkör...). Az én dolgom, hogy megragadjam ezt a lehetőséget, vagyis éljek vele, ha adatik, ha akarok. Van net. Miért is ne:)
Sokszor felmerült bennem a kérdés ugyanennek kapcsán, akár egy bénán induló napon, vagy amikor azt éreztem, na ez most összejött, hogy mire ez a nagy sza... szemétkedés, és válasz az ugyan nem jött, csak újrafogalmazás-kényszer formájában jelentkezett (valami, ami konkrét is meg nem is; nem kell komolyan venni, ugyanakkor komoly ereje van). Ezt úgy kaptam meg, hogy külső környezeti állapot+hangulat+egyéb=az elegy okozta hangulatból levont következtetés. Szóval...
Szóval az így kapott választ megtartom magamnak:)