2007. június 17. 18:20:42
Élni muszáj, meghalni kötelező. Az előbbihez ígéret, az utóbbihoz szerződés köt. Rájöttem a fontos dolgok felfedezésének fontosságára. Túl sok időt pazarolok el nyugtalankodni.
Mert itt van ez a kis "történés", mint egy újszülött kezdi (ki hitte volna:), folytatja sután nyúlva mindenhez, aztán méretesebbek jönnek és belenő. A felsírástól elnémulásig - így agyal - legyen az tartalmas, hosszú és egyeneséből (én egyenesnek képzelem) úgy meredezzenek a nők, mint a sündisznó tüskéje. Bocs:)
Nincs olyan, hogy nem ígéred meg a hátadat melengető napfényben, a holdfényben szerelmes ölelésnél, egy buli előtt, egy vizsga alatt, egy randi után. Figyeled a sorrendet? Nem figyeled. Pedig fontos. (Első felfedezés.) Léted kezdetével (ez biztosan nem a születésed napja) pedig - ismerve a "végét" - nincs nyilvánvalóbb, mint hogy ez egy szerződés, a pecsét rajta a test, szöveg nincs, csak érzések garmada. Én is megígértem ezerszer, és ha a halálra gondoltam, csak azért tettem, mert ismerem azt a bizonyos "végét". Ez ad lehetőséget gondolkodni ezekről, és ha elcsépelt, csak annak az, aki nem tudja, hogy a test minden pillanatban látható akar maradni az elmében és nem csak eszköz pl. a kéz, hogy megfogjunk vele egy poharat, és ha nem így képzeled a mondat mindjárt változik és így szól: "Az elején élni muszáj, a végén meghalni kötelező.", és ez gyanús a végtelenségig, mert a fene tudja hová helyezi az időkorlátot. És mindenképpen arra gyanakszol, hogy közelebbre, mert ez mélyen akkor is benne van a mondatban... Felcserélni már nem is merem, csak a teljesség kedvéért mégis: "Élni kötelező, meghalni muszáj." Brrr, felejtsük el!
Szóval nem hagyhatom, hogy rémképekként ugráljanak szemem előtt, ahogy ad egy receptet az élet egy szarul felállított diagnózisra. Bassza meg!
Élni muszáj, meghalni kötelező. Az előbbihez ígéret, az utóbbihoz szerződés köt. Rájöttem a fontos dolgok felfedezésének fontosságára. Túl sok időt pazarolok el nyugtalankodni.
Mert itt van ez a kis "történés", mint egy újszülött kezdi (ki hitte volna:), folytatja sután nyúlva mindenhez, aztán méretesebbek jönnek és belenő. A felsírástól elnémulásig - így agyal - legyen az tartalmas, hosszú és egyeneséből (én egyenesnek képzelem) úgy meredezzenek a nők, mint a sündisznó tüskéje. Bocs:)
Nincs olyan, hogy nem ígéred meg a hátadat melengető napfényben, a holdfényben szerelmes ölelésnél, egy buli előtt, egy vizsga alatt, egy randi után. Figyeled a sorrendet? Nem figyeled. Pedig fontos. (Első felfedezés.) Léted kezdetével (ez biztosan nem a születésed napja) pedig - ismerve a "végét" - nincs nyilvánvalóbb, mint hogy ez egy szerződés, a pecsét rajta a test, szöveg nincs, csak érzések garmada. Én is megígértem ezerszer, és ha a halálra gondoltam, csak azért tettem, mert ismerem azt a bizonyos "végét". Ez ad lehetőséget gondolkodni ezekről, és ha elcsépelt, csak annak az, aki nem tudja, hogy a test minden pillanatban látható akar maradni az elmében és nem csak eszköz pl. a kéz, hogy megfogjunk vele egy poharat, és ha nem így képzeled a mondat mindjárt változik és így szól: "Az elején élni muszáj, a végén meghalni kötelező.", és ez gyanús a végtelenségig, mert a fene tudja hová helyezi az időkorlátot. És mindenképpen arra gyanakszol, hogy közelebbre, mert ez mélyen akkor is benne van a mondatban... Felcserélni már nem is merem, csak a teljesség kedvéért mégis: "Élni kötelező, meghalni muszáj." Brrr, felejtsük el!
Szóval nem hagyhatom, hogy rémképekként ugráljanak szemem előtt, ahogy ad egy receptet az élet egy szarul felállított diagnózisra. Bassza meg!