2007. július 7. 15:13:57
A szerelem defektes csónakját faragom. Egy faékből készítettem el a munkahelyemen; olyan kis durván faragott féléből, amivel errefelé az ajtókat vagy az ablakokat szokták rögzíteni a mesterek a segédmunkásaikkal - késő estig itt voltak akkor, amikor beállították az összeset a szinteken, a kisebbeket kevesebb ékkel, a nagyobb teraszajtókat értelemszerűen többel több helyen rögzítve, és mikor végeztek az egészet kinyomták purhabbal. Aztán elmentek (egy napos munka volt), és az ékeket (később) én szedtem ki.
A kőműves vakolt, és 3 méteres élbeállító léceket cipelt egyik emeletről a másikra, aztán kimászott az ablakon hogy kívülről szögelje fel azokat. Nem segítettem a munkáját. A szerelem defektes csónakját faragtam fából.
Különben úgy kell durva faéket faragni, hogy fogod a kincstári baltát és suhintós mozdulattal lehasítassz egy bármekkorát valami kezed ügyébe kerülő deszkából...
Faragás közben azon filóztam, hogy miért ugyanott száll le az összes jó nő a 3-asról ahol. Nincs ott semmi, csak néhány (5, esetleg 8) ház kapaszkodik fel a lejtőn, meg valami tízemeletes véletlenül oda pottyantva, és hát ott lakni, abban az egy árva panelban minden fullos lánynak kicsit bizarr jelenet, ha elképzelem, de nem megy, nem merem:)
Láttam a Móriczon azt a lányt is, akinek írtam egy mailt egy társkereső oldalon. Megismert. Felszállt a 3-asra és ugyanott szállt le, mint a társai. Meg sem lepődtem rajta, tudjátok néha tényleg az az érzésem, ha egy lány nagyon megtetszik, de bebukok, akkor kapok még egy esélyt, amolyan pót-pót félét; összefutok vele valami lehetetlen helyen, aztán jól kezjek vele (nem a lánnyal, a helyzettel:) amit akarok. Hát persze, hogy egyszer sem tudtam sikerre vinni a dolgot. Amúgy sem szólítok le nőt az utcán. Az a nagy harci helyzet, hogy így neveltek, szóval ha akarnám sem menne a dolog. De ez így van nagyon rendben. Ha össze-vissza viselkednék egy nap végleg nem tudnám megmondani, hogy melyik viselkedés ayanyami és melyik Attila, gondoltam, és mire a gondolat végére jutottam késznek tekintettem a csónakot.
Szóval? Kész vagyok, mi legyen vele? Még nem tudom, de már határoztam: kidobom a faékeket. Itt az udvaron elfér. Elég nagy a konténer, és a sittszállító a kamionjával minden másnap üres konténert hoz és a telit elviszi...
A szerelem defektes csónakját faragom. Egy faékből készítettem el a munkahelyemen; olyan kis durván faragott féléből, amivel errefelé az ajtókat vagy az ablakokat szokták rögzíteni a mesterek a segédmunkásaikkal - késő estig itt voltak akkor, amikor beállították az összeset a szinteken, a kisebbeket kevesebb ékkel, a nagyobb teraszajtókat értelemszerűen többel több helyen rögzítve, és mikor végeztek az egészet kinyomták purhabbal. Aztán elmentek (egy napos munka volt), és az ékeket (később) én szedtem ki.
A kőműves vakolt, és 3 méteres élbeállító léceket cipelt egyik emeletről a másikra, aztán kimászott az ablakon hogy kívülről szögelje fel azokat. Nem segítettem a munkáját. A szerelem defektes csónakját faragtam fából.
Különben úgy kell durva faéket faragni, hogy fogod a kincstári baltát és suhintós mozdulattal lehasítassz egy bármekkorát valami kezed ügyébe kerülő deszkából...
Faragás közben azon filóztam, hogy miért ugyanott száll le az összes jó nő a 3-asról ahol. Nincs ott semmi, csak néhány (5, esetleg 8) ház kapaszkodik fel a lejtőn, meg valami tízemeletes véletlenül oda pottyantva, és hát ott lakni, abban az egy árva panelban minden fullos lánynak kicsit bizarr jelenet, ha elképzelem, de nem megy, nem merem:)
Láttam a Móriczon azt a lányt is, akinek írtam egy mailt egy társkereső oldalon. Megismert. Felszállt a 3-asra és ugyanott szállt le, mint a társai. Meg sem lepődtem rajta, tudjátok néha tényleg az az érzésem, ha egy lány nagyon megtetszik, de bebukok, akkor kapok még egy esélyt, amolyan pót-pót félét; összefutok vele valami lehetetlen helyen, aztán jól kezjek vele (nem a lánnyal, a helyzettel:) amit akarok. Hát persze, hogy egyszer sem tudtam sikerre vinni a dolgot. Amúgy sem szólítok le nőt az utcán. Az a nagy harci helyzet, hogy így neveltek, szóval ha akarnám sem menne a dolog. De ez így van nagyon rendben. Ha össze-vissza viselkednék egy nap végleg nem tudnám megmondani, hogy melyik viselkedés ayanyami és melyik Attila, gondoltam, és mire a gondolat végére jutottam késznek tekintettem a csónakot.
Szóval? Kész vagyok, mi legyen vele? Még nem tudom, de már határoztam: kidobom a faékeket. Itt az udvaron elfér. Elég nagy a konténer, és a sittszállító a kamionjával minden másnap üres konténert hoz és a telit elviszi...