2008. április 20. 17:19:44
Zavaró, hogy mostanában nem gondolkodom "az élet nagy dolgain", vagy valamin, ami minden bizonnyal érdekelne és érdekel is, ezért jól összeszedett gondoltokat építek fel egésszé. Ha végzek, szépen kezet rázok magammal (és egy minimális egészséges mosoly is lenne), majd elegáns- de valójában, "kívülről" nézve egészen fura -szemhunyorítással zárnám a kész gondolat-mű fölött. Mellett. Mindegy, valahol ott. Közel hozzám (végülis az enyém), de jól megfigyelhető távolban (kell az a hunyorítás is), vagyis az érdekes szférában, a kritikai hunyorítást túlélő életrevaló közegben. Mozgás is simán lehetne belőle, de ez mellékszál.
Ez most nincs.
Csütörtökön dolgoztam utoljára a héten. Össz' 2 napot. Kellett volna csinálnom valamit e két napon, de nem volt feladat, hát csak viccelgettem a főnökömmel unalom ellen olyan dolgokkal, amit csak én értettem. Az egész olyan természetesre sikerült, hogy senki sem lett ideges. A szünetekben portyára indultam a cukrászdában, ilyen céllal háromszor. A cukrászdás lányok süteménnyel kínáltak mindkétszer, ami enyhén szólva meglepett. Korábban nem tapasztaltaam ilyen odafigyelést tőlük. Az egy év alatt amit itt töltöttünk mi voltunk az "ezek", vagy ha úgy jobban hangzik a "munkások", az is mindegy volt, ha egyedül álltam ott, élt és virult náluk a többesszám. Szóval utolsó nap összességében nagyon kedvesek voltak velem. 4-kor pedig befagyiztam pimaszul (mert harista is vagyok:), de munkatársamat így sem tudtam túlszárnyalni; 2 gombóccal lemaradtam mögötte.
Sok minden cikázik át az agyamon. Hogy mi lesz most. Hogyan, hol és milyen gyorsan helyezkedek el, mielőtt elfogy az a kevés lé, ami a (tört)fizuból maradt. A budatétényi szobát kifizettem, pedig sokat gondolkodtam rajta hogy legyen.
Míg az mp4-emet töltöttem még egy kicsit bújtam ezeket a gondolatokat, túrtam benne egy mélyebb gondolatért, de ilyen most nem került elő. Ez azt jelenti, lesz, ami lesz. Nem rágódom rajta. Hétvége lévén várhat minden hétfőig.
Zavaró, hogy mostanában nem gondolkodom "az élet nagy dolgain", vagy valamin, ami minden bizonnyal érdekelne és érdekel is, ezért jól összeszedett gondoltokat építek fel egésszé. Ha végzek, szépen kezet rázok magammal (és egy minimális egészséges mosoly is lenne), majd elegáns- de valójában, "kívülről" nézve egészen fura -szemhunyorítással zárnám a kész gondolat-mű fölött. Mellett. Mindegy, valahol ott. Közel hozzám (végülis az enyém), de jól megfigyelhető távolban (kell az a hunyorítás is), vagyis az érdekes szférában, a kritikai hunyorítást túlélő életrevaló közegben. Mozgás is simán lehetne belőle, de ez mellékszál.
Ez most nincs.
Csütörtökön dolgoztam utoljára a héten. Össz' 2 napot. Kellett volna csinálnom valamit e két napon, de nem volt feladat, hát csak viccelgettem a főnökömmel unalom ellen olyan dolgokkal, amit csak én értettem. Az egész olyan természetesre sikerült, hogy senki sem lett ideges. A szünetekben portyára indultam a cukrászdában, ilyen céllal háromszor. A cukrászdás lányok süteménnyel kínáltak mindkétszer, ami enyhén szólva meglepett. Korábban nem tapasztaltaam ilyen odafigyelést tőlük. Az egy év alatt amit itt töltöttünk mi voltunk az "ezek", vagy ha úgy jobban hangzik a "munkások", az is mindegy volt, ha egyedül álltam ott, élt és virult náluk a többesszám. Szóval utolsó nap összességében nagyon kedvesek voltak velem. 4-kor pedig befagyiztam pimaszul (mert harista is vagyok:), de munkatársamat így sem tudtam túlszárnyalni; 2 gombóccal lemaradtam mögötte.
Sok minden cikázik át az agyamon. Hogy mi lesz most. Hogyan, hol és milyen gyorsan helyezkedek el, mielőtt elfogy az a kevés lé, ami a (tört)fizuból maradt. A budatétényi szobát kifizettem, pedig sokat gondolkodtam rajta hogy legyen.
Míg az mp4-emet töltöttem még egy kicsit bújtam ezeket a gondolatokat, túrtam benne egy mélyebb gondolatért, de ilyen most nem került elő. Ez azt jelenti, lesz, ami lesz. Nem rágódom rajta. Hétvége lévén várhat minden hétfőig.