2008. október 20. 20:18:07
Hamarosan elpályázok. Lelépek. Valahogy megteszem. Ha bezárnak, betöröm az ajtót, kimászok az ablakon, átdiffundálok a küszöb alatt, mindegy. Úgy csinálom, hogy jó legyen. Hogy én nyerjek, amikor jó hangosan hogy a többiek is hallják, azt mondom, kilépek. Irányítani fogok. Szolidan, de tehetségesen. És belevigyorgok -azzal a gusztustalan stílusommal- az alkesz munkatársam képébe, hogy na tessék, (itt indul a szájszélesítés) megtettem, hát nem megmondtam, te tahó majom (itt ér csúcspontjára), most kit fogsz ezután veréssel terrorizálni? (itt még nem tudom mi lesz a vigyorral, de külső tényezők nem jöhetnek szóba), tehetségtelen!
"Minden véget ér egyszer." Úgy üvölt, hogy majd' leesik a hajam. Jah, neki könnyű, ha kézi hangosbeszélője van. Ördögi maszkos fickó ez. Csak úgy lebzsel körülöttem, hol innen duruzsol, hol onnan, a fülemet veszi célba bársonyos hangjával (néha belenyalint szerintem), most meg kiabál. Csak nem azt hiszi, igaza van? De miért ezt mondja? Csak nem vígasztalni akar? Ő? (Vagyis ez én vagyok, csak hogy érthető legyen. Tudjátok a "kisördög") 32 év alatt nem volt hasonló, most meg hogy felnőttem el-tudom-dönteni... Hol az a rohadt hangosbemondód?!, add csak ide, baz', majd én is beleüvöltök a füledbe!!
Végül is mi a bajod, kérdezi, de a hangost -akárhogy csimpaszkodom rajta- azért nem engedi el. Ennyire nem jó fej.
Azt nem neked mondom el, mondom neki. Mert mondani azért kell (csak a blog kedvéért) valamit. Csak hogy tudja mennyire utálom a... a... vereséget. Ez végeredményben az.
A hangosa megszerzéséről letettem, csak a munkahelyi vereségre koncentrálok. Azért mentem oda, pont oda dolgozni HZ barátom invitálására kb. másfél éve, hogy erősödjek, de csak egy bohócot csináltak belőlem. Meglátták bennem a gyengét és egyből rámugrottak, ki kapásból, ki először egy kicsit körbejárt, és amikor biztosra ment, utána. Volt aki elszámította magát, így előfordult, hogy verekedtem is. A nagyja darabja (nem termetre, ez valami más, leírhatatlan negatívuma az embernek) azonban jól mért fel. Velem lehet szórakozni, engem elő lehet venni (mint az ágy alól, a szekrény mögül...), ha unalmas errefelé a 9 munkaóra. Bohócot...
Na, most beleadtam apait, anyait és megszereztem a hangosbeszélőt... Kiabálás indul! "Igen, de azért valami más egyből elkezdődik, nem?!" Khmm... Hát hogyne...
Hamarosan elpályázok. Lelépek. Valahogy megteszem. Ha bezárnak, betöröm az ajtót, kimászok az ablakon, átdiffundálok a küszöb alatt, mindegy. Úgy csinálom, hogy jó legyen. Hogy én nyerjek, amikor jó hangosan hogy a többiek is hallják, azt mondom, kilépek. Irányítani fogok. Szolidan, de tehetségesen. És belevigyorgok -azzal a gusztustalan stílusommal- az alkesz munkatársam képébe, hogy na tessék, (itt indul a szájszélesítés) megtettem, hát nem megmondtam, te tahó majom (itt ér csúcspontjára), most kit fogsz ezután veréssel terrorizálni? (itt még nem tudom mi lesz a vigyorral, de külső tényezők nem jöhetnek szóba), tehetségtelen!
"Minden véget ér egyszer." Úgy üvölt, hogy majd' leesik a hajam. Jah, neki könnyű, ha kézi hangosbeszélője van. Ördögi maszkos fickó ez. Csak úgy lebzsel körülöttem, hol innen duruzsol, hol onnan, a fülemet veszi célba bársonyos hangjával (néha belenyalint szerintem), most meg kiabál. Csak nem azt hiszi, igaza van? De miért ezt mondja? Csak nem vígasztalni akar? Ő? (Vagyis ez én vagyok, csak hogy érthető legyen. Tudjátok a "kisördög") 32 év alatt nem volt hasonló, most meg hogy felnőttem el-tudom-dönteni... Hol az a rohadt hangosbemondód?!, add csak ide, baz', majd én is beleüvöltök a füledbe!!
Végül is mi a bajod, kérdezi, de a hangost -akárhogy csimpaszkodom rajta- azért nem engedi el. Ennyire nem jó fej.
Azt nem neked mondom el, mondom neki. Mert mondani azért kell (csak a blog kedvéért) valamit. Csak hogy tudja mennyire utálom a... a... vereséget. Ez végeredményben az.
A hangosa megszerzéséről letettem, csak a munkahelyi vereségre koncentrálok. Azért mentem oda, pont oda dolgozni HZ barátom invitálására kb. másfél éve, hogy erősödjek, de csak egy bohócot csináltak belőlem. Meglátták bennem a gyengét és egyből rámugrottak, ki kapásból, ki először egy kicsit körbejárt, és amikor biztosra ment, utána. Volt aki elszámította magát, így előfordult, hogy verekedtem is. A nagyja darabja (nem termetre, ez valami más, leírhatatlan negatívuma az embernek) azonban jól mért fel. Velem lehet szórakozni, engem elő lehet venni (mint az ágy alól, a szekrény mögül...), ha unalmas errefelé a 9 munkaóra. Bohócot...
Na, most beleadtam apait, anyait és megszereztem a hangosbeszélőt... Kiabálás indul! "Igen, de azért valami más egyből elkezdődik, nem?!" Khmm... Hát hogyne...