2008. december 21. 17:51:39
El szeretném dönteni, hogy most akkor van-e értelme blogot vezetni, vagy nincs. Nem ultimátum, nem elhatározás, csak úgy van a döntés igénye és kész. Míg eldöntöm reményeim szerint szépen véget ér ez a mizéria a Karácsony meg az Újév körül.
A szünetben a japános cuccaim átnézésével és rendezésével telt az egyik napom. Nagyon érdekes volt megtalálni az egyik elsős füzetem. Tiszta nosztalgikus hangulatba kerültem a kezdetleges és esetlen hiraganák láttán - azonnal kidobtam a füzetet a szemétbe. Szeretném azt hinni, hogy mindezt csak azért tettem, mert arra a régi anyagra egyáltalán nincs szükségem, de aztán végiggondoltam és rájöttem, hogy a pokolba kívánom az egészet. A nyelvtanulás körüli összes szarakodást, meg hogy igazából már mást nem is kellene komolyan vennem csak ezt. Rájönnék milyen egyszerű képlet rejlik minden álmom mögött, és mivel minden álmom egy és ugyanaz, nem is lenne olyan nehéz...
Aztán a következő pillanatban mindez nem létezik, én meg megyek a fenébe... Ebben pedig se logika, se igazság. Hát csoda így, ha egykettőre tele lesz a szemetes?
Egy másik napon (ez sem volt régen) a CD-imet rendezgettem. Néhányat átírtam DVD-re hogy szorítsak egy kis helyet a ritkán gyarapodó animés gyűjteményemnek. Erre a mentett maire is -amit most lustaságból hanyagul beillesztek ide- ráleltem. Egy Eom Kyon-son nevű koreai lánynak írtam. Barátkozni, levelezni szerettem volna vele, de egy alkalommal, és onnantól kezdve mindig csak azt írta vissza minden új mailre: Ne írjak angolul:) Érdemes megfigyelni a nyevtant és azt a banalitást a szövegben, amivel a "helyzetet" kezelem:)
~~itt volt a szöveg:)~~
És még valami. Elképesztően kira, legjobb fej volt koreai tanárom Kim Bogook, anno mikor azt kérdeztem tőle, vajon a Kyon-son név női név e, csak annyit felelt jó 2 (!) perc hallgatás után, hogy 70%-ban:) Ez elgondolkodtatott. De aztán küldött a lány fényképet.
El szeretném dönteni, hogy most akkor van-e értelme blogot vezetni, vagy nincs. Nem ultimátum, nem elhatározás, csak úgy van a döntés igénye és kész. Míg eldöntöm reményeim szerint szépen véget ér ez a mizéria a Karácsony meg az Újév körül.
A szünetben a japános cuccaim átnézésével és rendezésével telt az egyik napom. Nagyon érdekes volt megtalálni az egyik elsős füzetem. Tiszta nosztalgikus hangulatba kerültem a kezdetleges és esetlen hiraganák láttán - azonnal kidobtam a füzetet a szemétbe. Szeretném azt hinni, hogy mindezt csak azért tettem, mert arra a régi anyagra egyáltalán nincs szükségem, de aztán végiggondoltam és rájöttem, hogy a pokolba kívánom az egészet. A nyelvtanulás körüli összes szarakodást, meg hogy igazából már mást nem is kellene komolyan vennem csak ezt. Rájönnék milyen egyszerű képlet rejlik minden álmom mögött, és mivel minden álmom egy és ugyanaz, nem is lenne olyan nehéz...
Aztán a következő pillanatban mindez nem létezik, én meg megyek a fenébe... Ebben pedig se logika, se igazság. Hát csoda így, ha egykettőre tele lesz a szemetes?
Egy másik napon (ez sem volt régen) a CD-imet rendezgettem. Néhányat átírtam DVD-re hogy szorítsak egy kis helyet a ritkán gyarapodó animés gyűjteményemnek. Erre a mentett maire is -amit most lustaságból hanyagul beillesztek ide- ráleltem. Egy Eom Kyon-son nevű koreai lánynak írtam. Barátkozni, levelezni szerettem volna vele, de egy alkalommal, és onnantól kezdve mindig csak azt írta vissza minden új mailre: Ne írjak angolul:) Érdemes megfigyelni a nyevtant és azt a banalitást a szövegben, amivel a "helyzetet" kezelem:)
~~itt volt a szöveg:)~~
És még valami. Elképesztően kira, legjobb fej volt koreai tanárom Kim Bogook, anno mikor azt kérdeztem tőle, vajon a Kyon-son név női név e, csak annyit felelt jó 2 (!) perc hallgatás után, hogy 70%-ban:) Ez elgondolkodtatott. De aztán küldött a lány fényképet.