2009. szeptember 22. 09:13:00
Egy kicsit korábban mentem be a suliba. Mondjuk úgy 2 órával előbb. Még kb. 1 és 3/4 óra van leadni a Noryokushikenre a jelentkezési lapot. Ez az idő végig így fog eltelni. Megszállottan számolom az időt előre, és biztos vagyok benne, hogy minden másodpercet átélek és érteni fogok.
Előkerestem a táskám legaljáról az mp3-asomat. Még rajta van a kis kütyün a Hypnogaja vacsiúj albuma, azt hallgatom.
A zöld színű sötétítő függöny és a zöldre mázolt padok miatt az osztályterem zöldben úszik. Itt a tök üres teremben ülve nem vagyok hajlandó tudomásul venni a nyitott ablakokon beáradni akaró napfényt, ha felnézek az írásból, csak a felrakott székek lábainak erdejét látom. Megpróbálok egyenletesen lélegezni.
Mivel túl korán keltem reggel, és eszem ágában sem volt visszaaludni, keletkezett egy kis plusz idő, amit akár értelmesen, akár elpazarolva, de el kellett töltenem. Volt időm a zuhany alatt áztatni magam, és lényegesen lassabban öltöztem fel mint különben szoktam. Pulcsit, a reggeli hideg miatt, kétszer cseréltem. Az egyik túl hidegnek bizonyult, a másik nem illett a hangulatomhoz, végül a kiválasztott harmadikat egyszerűen levettem, mivel időközben elég meleg lett hogy kibírjam pólóban + rám került egy barna csíkos mellény, így ha jobban belegondolok 4X váltottam felsőt. Ezután még mindig volt annyi időm, hogy gyalog induljak el.
11 körül gondoltam bele, hogy tök sok dolgot el tudok intézni kora délutánig, még akkor is, ha mindenhova gyalog megyek. Fél 4-ig bele akartam zsuppolni az időmbe az Alexandrát (valamit olvasnék), az Alapítvány könyvtárszobáját (valamiből tanulnék), és a Károlira is be akartam hajítani magam (valahogy mihamarabb ki akarnám deríteni meddig lehet leadni a "vizsgaizét"). Az Alexandrát végül kapásból kihagytam, és egyből a Károlira mentem tájékozódni, mert a legégetőbb elintézni valónak mégiscsak ezt tartottam.
Határtalan jókedvem ott csesződott el egy szempillantás alatt, amikor kiderült, hogy a leadási határidő a mai nap, azaz szeptember 21. Mikor eljutott a szemem az ajtóra szegezett papírlapon a dátumig, nem gondoltam semmire. Mintha csak az számítana, hogy az imádott Károlin lehetek, és a dátumok, azok a konkrét mindent meghatározó tényezők, kötélen száradó szaros alsógatyák módjára lógnának valami számomra nem túl valós térben.
Aztán valaki a falhoz baszta a dátumokat, hogy azok nyekkenve semmivé váljanak, ám ami engem illet, pánik még sehol. Valahogy átugrott a fejem fölött az idő, míg én egy kis térbuborékban rekedtem a második emelet folyosójának korlátjához dőlve. Szétfolyt és elhagyott az idő.
Ekkor már Chrisszel beszélgettem (aki lány), és nem mertem neki bevallani, hogy ez most rohadtul nem kerek, vagyis hogy itt, most, azonnal nem tudom kifizetni a vizsga díjat.
Részben az imádott Károli térburkának, részben mert én télleg ilyen vagyok, hogy vígan "belebújok" egy ilyenbe, a felismerés okozta rosszkedv nem hatott rám. Még mindig ezen a témán ülve megállapítottuk, hogy ez (az eseményekre nem időben reagálás) megint olyan Ayanamis volt. Igazat kellett adnom neki.
Elhagyva a Károlit megszűnt annak jótékony, bugyuta ölelése... idén decemberben nem nyelvvizsgázom japánból. Üvöltenék legszívesebben!
Egy kicsit korábban mentem be a suliba. Mondjuk úgy 2 órával előbb. Még kb. 1 és 3/4 óra van leadni a Noryokushikenre a jelentkezési lapot. Ez az idő végig így fog eltelni. Megszállottan számolom az időt előre, és biztos vagyok benne, hogy minden másodpercet átélek és érteni fogok.
Előkerestem a táskám legaljáról az mp3-asomat. Még rajta van a kis kütyün a Hypnogaja vacsiúj albuma, azt hallgatom.
A zöld színű sötétítő függöny és a zöldre mázolt padok miatt az osztályterem zöldben úszik. Itt a tök üres teremben ülve nem vagyok hajlandó tudomásul venni a nyitott ablakokon beáradni akaró napfényt, ha felnézek az írásból, csak a felrakott székek lábainak erdejét látom. Megpróbálok egyenletesen lélegezni.
Mivel túl korán keltem reggel, és eszem ágában sem volt visszaaludni, keletkezett egy kis plusz idő, amit akár értelmesen, akár elpazarolva, de el kellett töltenem. Volt időm a zuhany alatt áztatni magam, és lényegesen lassabban öltöztem fel mint különben szoktam. Pulcsit, a reggeli hideg miatt, kétszer cseréltem. Az egyik túl hidegnek bizonyult, a másik nem illett a hangulatomhoz, végül a kiválasztott harmadikat egyszerűen levettem, mivel időközben elég meleg lett hogy kibírjam pólóban + rám került egy barna csíkos mellény, így ha jobban belegondolok 4X váltottam felsőt. Ezután még mindig volt annyi időm, hogy gyalog induljak el.
11 körül gondoltam bele, hogy tök sok dolgot el tudok intézni kora délutánig, még akkor is, ha mindenhova gyalog megyek. Fél 4-ig bele akartam zsuppolni az időmbe az Alexandrát (valamit olvasnék), az Alapítvány könyvtárszobáját (valamiből tanulnék), és a Károlira is be akartam hajítani magam (valahogy mihamarabb ki akarnám deríteni meddig lehet leadni a "vizsgaizét"). Az Alexandrát végül kapásból kihagytam, és egyből a Károlira mentem tájékozódni, mert a legégetőbb elintézni valónak mégiscsak ezt tartottam.
Határtalan jókedvem ott csesződott el egy szempillantás alatt, amikor kiderült, hogy a leadási határidő a mai nap, azaz szeptember 21. Mikor eljutott a szemem az ajtóra szegezett papírlapon a dátumig, nem gondoltam semmire. Mintha csak az számítana, hogy az imádott Károlin lehetek, és a dátumok, azok a konkrét mindent meghatározó tényezők, kötélen száradó szaros alsógatyák módjára lógnának valami számomra nem túl valós térben.
Aztán valaki a falhoz baszta a dátumokat, hogy azok nyekkenve semmivé váljanak, ám ami engem illet, pánik még sehol. Valahogy átugrott a fejem fölött az idő, míg én egy kis térbuborékban rekedtem a második emelet folyosójának korlátjához dőlve. Szétfolyt és elhagyott az idő.
Ekkor már Chrisszel beszélgettem (aki lány), és nem mertem neki bevallani, hogy ez most rohadtul nem kerek, vagyis hogy itt, most, azonnal nem tudom kifizetni a vizsga díjat.
Részben az imádott Károli térburkának, részben mert én télleg ilyen vagyok, hogy vígan "belebújok" egy ilyenbe, a felismerés okozta rosszkedv nem hatott rám. Még mindig ezen a témán ülve megállapítottuk, hogy ez (az eseményekre nem időben reagálás) megint olyan Ayanamis volt. Igazat kellett adnom neki.
Elhagyva a Károlit megszűnt annak jótékony, bugyuta ölelése... idén decemberben nem nyelvvizsgázom japánból. Üvöltenék legszívesebben!