2009. június 12. 18:32:08
Mélyen gyökerező szomorúság szabadult fel bennem egy este mikor az alváshoz készülődtem. Már a takaró alatt, magától, nem is, inkább a múltból merítve vitt valami bizonytalan végcél felé. Ez a szomorúság olyan mély volt, ami nem jöhetett az emberből, ilyet inkább a polcról vesz le az ember, mint egy fűszertartót, vagy talál az utcán, mint egy elhullajtott 500-ast. Akármelyik történik meg vele (esetleg mindkettő), végül nem tudja mit gondoljon.
Nem akartam teret engedni az efféle gondolatoknak, hát gyorsan útját álltam a folytatásnak. Én, aki magasan a folytatások embere vagyok, függetlenül attól, hogy volt-e egyáltalán előzmény, inkább nem választok semmit és sehogy! Nem várom az alvást, nem kérem az ébrenlétet, nem vagyok fásult, sem beletörődő, legkevésbé ijedt. (A feketeség polgára vagyok?) Továbbra is enyém a jövő.
De sebtében képtelen szomorúságnak elnevezett érzésem nem épp' totális eltűnése nem hagyott nyugodni. Ahogy a sötétség sem szűnt meg lenni, úgy ez is ott volt a közelemben. Képtelen voltára találóbb nevet nem is találhattam volna ki. Se eleje, se vége nem volt ennek, és már az is nehezemre esett, hogy ne gondoljak úgy rá, mint élőlényre. Kénytelen voltam belegondolni, hogy ha ez egy darab (DARAB) belőlem, akkor inkább élő, és többé nem véd meg a fűszertartó biztonsága, sem az elhagyott 500-as lazasága. Egy totálisan képtelen (kép nélküli) éjben én eleven voltam, mint egy kukac, de a szívem, a bensőm néha kövek voltak és nehezen mozogtak. Úgy kellett élnem, hogy közben nem gondolok rá.
Ezen az éjszakán énekesnek képzelem magam. Messze a hírnévtől, sok állami gondozott és néhány intézeti nevelt kisgyereknek játszom egy ismerős, szétesőfélben lévő citerán '88-ban (amikor magam is gyerek vagyok). A 3-as épület alsó szintjén (ez a környék egy domboldal, szóval az ide épített házak alsó szintje sose a legalsó) ismerős (és most nem tudom hogy utált-e) környezetben egy kisfiútól a citeráig és vissza tart a világ, a környezete ismeretlen tartomány. A dalt el lehet játszani rajta:
Slow down my beating heart
A man dreams one day to fly
a man takes a rocket ship into the skies
he lives on a star that's dying in the night
and follows in the trail, the scatter of light
turn it on, turn it on, you turn me on
Slow down my beating heart
Slow down my beating heart ~ és száll a dal.
Ettől elalszom.
Mélyen gyökerező szomorúság szabadult fel bennem egy este mikor az alváshoz készülődtem. Már a takaró alatt, magától, nem is, inkább a múltból merítve vitt valami bizonytalan végcél felé. Ez a szomorúság olyan mély volt, ami nem jöhetett az emberből, ilyet inkább a polcról vesz le az ember, mint egy fűszertartót, vagy talál az utcán, mint egy elhullajtott 500-ast. Akármelyik történik meg vele (esetleg mindkettő), végül nem tudja mit gondoljon.
Nem akartam teret engedni az efféle gondolatoknak, hát gyorsan útját álltam a folytatásnak. Én, aki magasan a folytatások embere vagyok, függetlenül attól, hogy volt-e egyáltalán előzmény, inkább nem választok semmit és sehogy! Nem várom az alvást, nem kérem az ébrenlétet, nem vagyok fásult, sem beletörődő, legkevésbé ijedt. (A feketeség polgára vagyok?) Továbbra is enyém a jövő.
De sebtében képtelen szomorúságnak elnevezett érzésem nem épp' totális eltűnése nem hagyott nyugodni. Ahogy a sötétség sem szűnt meg lenni, úgy ez is ott volt a közelemben. Képtelen voltára találóbb nevet nem is találhattam volna ki. Se eleje, se vége nem volt ennek, és már az is nehezemre esett, hogy ne gondoljak úgy rá, mint élőlényre. Kénytelen voltam belegondolni, hogy ha ez egy darab (DARAB) belőlem, akkor inkább élő, és többé nem véd meg a fűszertartó biztonsága, sem az elhagyott 500-as lazasága. Egy totálisan képtelen (kép nélküli) éjben én eleven voltam, mint egy kukac, de a szívem, a bensőm néha kövek voltak és nehezen mozogtak. Úgy kellett élnem, hogy közben nem gondolok rá.
Ezen az éjszakán énekesnek képzelem magam. Messze a hírnévtől, sok állami gondozott és néhány intézeti nevelt kisgyereknek játszom egy ismerős, szétesőfélben lévő citerán '88-ban (amikor magam is gyerek vagyok). A 3-as épület alsó szintjén (ez a környék egy domboldal, szóval az ide épített házak alsó szintje sose a legalsó) ismerős (és most nem tudom hogy utált-e) környezetben egy kisfiútól a citeráig és vissza tart a világ, a környezete ismeretlen tartomány. A dalt el lehet játszani rajta:
Slow down my beating heart
A man dreams one day to fly
a man takes a rocket ship into the skies
he lives on a star that's dying in the night
and follows in the trail, the scatter of light
turn it on, turn it on, you turn me on
Slow down my beating heart
Slow down my beating heart ~ és száll a dal.
Ettől elalszom.