2009. május 19. 16:50:28
A japán nyelv nehézségi foka az egyik véglettől a másikig úgy hullámzik, mint a Duna. Az elején... sincs minden rendben, ott vannak a kanjik, de amikor kanát tanulsz még szerencsésnek is találod mindezt: egy kis kana-értés csak közelebb visz a bonyolultabb jelekhez.
Én sosem használtam romajit, egyszer sem. A kanákat jól megtanultam egy nyáron, mielőtt szeptemberben az első órára mentem volna.
Ugye úgy hullámzik, mint a Duna.
Egy szép tavaszi napon eldöntöttem, hogy fenébe a gimis nyomásra belém adagolt angollal, én inkább valami hasznosabba fektetek. Így elővettem és leporoltam kedvenc közmondásomat; "Ha lúd, legyen kib----tt dagadt!", és felkerestem a Japán Alapítvány irodáját. Akkor az egész még a budai oldalon volt, és akkor az szerintem jobb volt (nekem), míg most az Oktogon szürkéje edzi a helyet. Annyit még a dologhoz, hogy a kezembe nyomták Michiko császárné mesekönyvét, az Először mászom meg a hegyet, vagy valami ilyesmit, és egy kb. 20 oldalas csodát, benne a megtanulandó hiraganákkal és katakanákkal. Tök egyértelmű volt minden.
Egész évben könnyen ment a tanulás, sőt olyannyira flottul nyomtam, hogy plusz kanjikat tanultam, bár ezek télleg' nem voltak valami nehezek, a tanárom, Adrien sensei és férje pedig elindult az őrület rögös útján lefelé... néhány "eltalált" fordításomtól.
A következő év anyagát nem tanultam meg, legalábbis nem éppen a hagyományos módon. Ha létezik (mondjuk igen) valamilyen felépítménye a japán nyelv tanításának (a feltételezés koránt sem debil), akkor a harmadik év anyaga egyszerűen átvette az uralmat az első év anyaga fölött. És kisebb hiánnyal, de innen folytatódott minden. Van ilyen.
Egy kis kitérővel: Balázs a múlthét előtti hét előtt (valamikor) segített elkezdeni felkészülni a decemberi 2kyuu vizsgára, és közben időről-időre azt mondta valamilyen számomra még érthetetlen kifejezésre, hogy ő ezt nem tanulta, csak úgy tudja. És kész.
Felbecsülhetetlen értékű a segítsége (remélem nem olvasod!), ha ő nem lökné a válaszokat a kérdéseimre nem hogy a 2kyuu nem jönne össze idén, de a 3kyuumat is nyugodtan visszaadhatnám, ha lenne kinek.
Szóval azt mondja, hogy ő ezt csak úgy tudja, nekem meg ott és akkor ég a fejem, hogy velem ilyen sose' történik, mert én minden szemét "nowo"-ért és "ninoni"- ért megküzdök keményen, de tévedek. Kicsit hazamegyek elmélázni, és akkor belém vág a felismerés: én sosem tanultam "nagara" -t, "ni~tearu"-t, azt csak úgy tudom:)
Tanulásról egészen addig szó sincs, míg nincs rendszeres oktatás, és ez alól én meg aztán maxira nem vagyok kivétel. Senkit nem érdekel (max ámulatba ejt egy kis időre) ha valaki otthon megtanul jól japánul, és szép csendben letudja a Noryokushiken-es köröket, de azon túl, hogy gyanús ezeknek az otthonoknak a "túlfelszereltsége" (igen, azt akarom mondani, hogy jó neked basszus, mert jó helyen élsz, van állandó netkapcsolatod, és szülők segítségével a tanulás neked olyan természetes, mint a levegővétel), én inkább szebbnek és jobbnak látom beülni az órákra és végigszenvedni mindazt, ami másoknak esetleg csak egy csettintés. No mutter, no lóvé, és még ki tudja mi nincsen, csak lassan eszmélek és még lassabban leltározok. De ha nagyon akarom, és végre eldöntöm, mi akarok lenni, akkor jöhet "wo meguru", "karamiruto", wo kikkake ni" vagy bármi, állom majd a sarat, yesss. És 1kyuu-val a zsebben a japán nyelv már nem is olyan nehéz. És amikor ott leszek decemberben délelőtt a Károlin a 2kyuu-n, tutira találkozni fogok néhány ismerőssel, akik szintén tesztet megoldani jöttek, és ők így együtt 89,9%-ban a felsőoktatásban lenni:)
A japán nyelv nehézségi foka az egyik véglettől a másikig úgy hullámzik, mint a Duna. Az elején... sincs minden rendben, ott vannak a kanjik, de amikor kanát tanulsz még szerencsésnek is találod mindezt: egy kis kana-értés csak közelebb visz a bonyolultabb jelekhez.
Én sosem használtam romajit, egyszer sem. A kanákat jól megtanultam egy nyáron, mielőtt szeptemberben az első órára mentem volna.
Ugye úgy hullámzik, mint a Duna.
Egy szép tavaszi napon eldöntöttem, hogy fenébe a gimis nyomásra belém adagolt angollal, én inkább valami hasznosabba fektetek. Így elővettem és leporoltam kedvenc közmondásomat; "Ha lúd, legyen kib----tt dagadt!", és felkerestem a Japán Alapítvány irodáját. Akkor az egész még a budai oldalon volt, és akkor az szerintem jobb volt (nekem), míg most az Oktogon szürkéje edzi a helyet. Annyit még a dologhoz, hogy a kezembe nyomták Michiko császárné mesekönyvét, az Először mászom meg a hegyet, vagy valami ilyesmit, és egy kb. 20 oldalas csodát, benne a megtanulandó hiraganákkal és katakanákkal. Tök egyértelmű volt minden.
Egész évben könnyen ment a tanulás, sőt olyannyira flottul nyomtam, hogy plusz kanjikat tanultam, bár ezek télleg' nem voltak valami nehezek, a tanárom, Adrien sensei és férje pedig elindult az őrület rögös útján lefelé... néhány "eltalált" fordításomtól.
A következő év anyagát nem tanultam meg, legalábbis nem éppen a hagyományos módon. Ha létezik (mondjuk igen) valamilyen felépítménye a japán nyelv tanításának (a feltételezés koránt sem debil), akkor a harmadik év anyaga egyszerűen átvette az uralmat az első év anyaga fölött. És kisebb hiánnyal, de innen folytatódott minden. Van ilyen.
Egy kis kitérővel: Balázs a múlthét előtti hét előtt (valamikor) segített elkezdeni felkészülni a decemberi 2kyuu vizsgára, és közben időről-időre azt mondta valamilyen számomra még érthetetlen kifejezésre, hogy ő ezt nem tanulta, csak úgy tudja. És kész.
Felbecsülhetetlen értékű a segítsége (remélem nem olvasod!), ha ő nem lökné a válaszokat a kérdéseimre nem hogy a 2kyuu nem jönne össze idén, de a 3kyuumat is nyugodtan visszaadhatnám, ha lenne kinek.
Szóval azt mondja, hogy ő ezt csak úgy tudja, nekem meg ott és akkor ég a fejem, hogy velem ilyen sose' történik, mert én minden szemét "nowo"-ért és "ninoni"- ért megküzdök keményen, de tévedek. Kicsit hazamegyek elmélázni, és akkor belém vág a felismerés: én sosem tanultam "nagara" -t, "ni~tearu"-t, azt csak úgy tudom:)
Tanulásról egészen addig szó sincs, míg nincs rendszeres oktatás, és ez alól én meg aztán maxira nem vagyok kivétel. Senkit nem érdekel (max ámulatba ejt egy kis időre) ha valaki otthon megtanul jól japánul, és szép csendben letudja a Noryokushiken-es köröket, de azon túl, hogy gyanús ezeknek az otthonoknak a "túlfelszereltsége" (igen, azt akarom mondani, hogy jó neked basszus, mert jó helyen élsz, van állandó netkapcsolatod, és szülők segítségével a tanulás neked olyan természetes, mint a levegővétel), én inkább szebbnek és jobbnak látom beülni az órákra és végigszenvedni mindazt, ami másoknak esetleg csak egy csettintés. No mutter, no lóvé, és még ki tudja mi nincsen, csak lassan eszmélek és még lassabban leltározok. De ha nagyon akarom, és végre eldöntöm, mi akarok lenni, akkor jöhet "wo meguru", "karamiruto", wo kikkake ni" vagy bármi, állom majd a sarat, yesss. És 1kyuu-val a zsebben a japán nyelv már nem is olyan nehéz. És amikor ott leszek decemberben délelőtt a Károlin a 2kyuu-n, tutira találkozni fogok néhány ismerőssel, akik szintén tesztet megoldani jöttek, és ők így együtt 89,9%-ban a felsőoktatásban lenni:)