2009. október 18. 18:50:58
Gyermekkoromban nyertem egy láb szépségversenyen, a második lettem, de ha azt vesszük alapul, hogy a zsűriző tanárok közül egy kivétellel mindenki utált és a 2. helyezett díja überelte az elsőét, akkor érthető miért gondolom azt hogy nyertem. Én nem illegettem magam, mint az első helyezett paprikajancsi nálam legalább 2 (!) fejjel magasabb, 3 évvel idősebb felsős, a két, földbe szúrt rúdra kifeszített lepedő a suli udvaron pedig mindenre jó volt, csak megfelelő takarásra nem, így egyértelműen látni lehetett ki van mögötte. Ha jól emlékszem, emberünk még árnyjátékozott is egy kicsit. A legnagyobb mutatványt asszem mégis én tettem; lángoltam a gyűlölettől, ami biztosan átsütött a vásznon. Talány hány embernek lábadt könnybe a szeme a gyönyörűségtől hogy engem ilyen helyzetben lát, ez csak akkor derült ki, mikor a jutalmazás mértéke (vagyis inkább foka) egyértelműen a javamra dőlt: valamiféle puzzle kontra művészeti album. (A 3. jutalma szóra sem érdemes.)
Akkor hallottam először a globális felmelegedést elkerülendő helyi lehülést okozásról tudósok által. Nekem a szomszédom mondta el; míg álltunk az udvaron mellém került valaki, aki nem is volt osztálytárs, és együtt vihogtunk, hogy nincs is annál szebb meg jobb, mint megfagyni megsülés helyett. A jóképű tavasz tolódott el így kicsit abban az évben. Aznap a kék tornagatyámon átfújt a szél. Ki tudja mennyi köze volt ehhez a tudósoknak.
Később.
Mikor az előző amerikai elnők B, itt volt nyalókázni, én meg a könyvtárban töltöttem a délelőtt jó részét, délután '56 emlékével kapcsolatban beszédet mondott itt-ott. Ezzel egy időben a full jó idő 3 mp alatt vált köddé, és az addig elégnek tartott póló egyszeribe kevés lett.
Attól, hogy elkezdtem fázni nyáron egy olyan napon, amikor ezt semmi nem indokolja (a meteorológia egész hétre jósolt), olyan rossz kedvem támadt, hogy nyerő pozícióból még egy kordonnál vigyázó rendőrjárőrrel is leálltam kardozni a Rákóczi úton majd' 50 méteren. Át akartam jutni a másik oldalra. Közben elsuhant melletünk B konvoja, B-vel, aki mélyen kihajolt a bámész seregnek, és ezerrel integetett, ha a sebességük ezt lehetővé tette számára - vagyis nem integetett egyáltalán.
Nem érdekel, hányadik pont lehetett a listán, hogy B nem akar izzadni Magyarországon az egész v. előtt a kameráknak, és nem izgat ma sem.
Mert.
Cingár kis fagyoskodó lábaimnak bezzeg nem csinálnának jó időt a tudósok.
Gyermekkoromban nyertem egy láb szépségversenyen, a második lettem, de ha azt vesszük alapul, hogy a zsűriző tanárok közül egy kivétellel mindenki utált és a 2. helyezett díja überelte az elsőét, akkor érthető miért gondolom azt hogy nyertem. Én nem illegettem magam, mint az első helyezett paprikajancsi nálam legalább 2 (!) fejjel magasabb, 3 évvel idősebb felsős, a két, földbe szúrt rúdra kifeszített lepedő a suli udvaron pedig mindenre jó volt, csak megfelelő takarásra nem, így egyértelműen látni lehetett ki van mögötte. Ha jól emlékszem, emberünk még árnyjátékozott is egy kicsit. A legnagyobb mutatványt asszem mégis én tettem; lángoltam a gyűlölettől, ami biztosan átsütött a vásznon. Talány hány embernek lábadt könnybe a szeme a gyönyörűségtől hogy engem ilyen helyzetben lát, ez csak akkor derült ki, mikor a jutalmazás mértéke (vagyis inkább foka) egyértelműen a javamra dőlt: valamiféle puzzle kontra művészeti album. (A 3. jutalma szóra sem érdemes.)
Akkor hallottam először a globális felmelegedést elkerülendő helyi lehülést okozásról tudósok által. Nekem a szomszédom mondta el; míg álltunk az udvaron mellém került valaki, aki nem is volt osztálytárs, és együtt vihogtunk, hogy nincs is annál szebb meg jobb, mint megfagyni megsülés helyett. A jóképű tavasz tolódott el így kicsit abban az évben. Aznap a kék tornagatyámon átfújt a szél. Ki tudja mennyi köze volt ehhez a tudósoknak.
Később.
Mikor az előző amerikai elnők B, itt volt nyalókázni, én meg a könyvtárban töltöttem a délelőtt jó részét, délután '56 emlékével kapcsolatban beszédet mondott itt-ott. Ezzel egy időben a full jó idő 3 mp alatt vált köddé, és az addig elégnek tartott póló egyszeribe kevés lett.
Attól, hogy elkezdtem fázni nyáron egy olyan napon, amikor ezt semmi nem indokolja (a meteorológia egész hétre jósolt), olyan rossz kedvem támadt, hogy nyerő pozícióból még egy kordonnál vigyázó rendőrjárőrrel is leálltam kardozni a Rákóczi úton majd' 50 méteren. Át akartam jutni a másik oldalra. Közben elsuhant melletünk B konvoja, B-vel, aki mélyen kihajolt a bámész seregnek, és ezerrel integetett, ha a sebességük ezt lehetővé tette számára - vagyis nem integetett egyáltalán.
Nem érdekel, hányadik pont lehetett a listán, hogy B nem akar izzadni Magyarországon az egész v. előtt a kameráknak, és nem izgat ma sem.
Mert.
Cingár kis fagyoskodó lábaimnak bezzeg nem csinálnának jó időt a tudósok.