Nekem tetszö farkasfogak

Életünk biz. szakaszaiban számot kérünk, számot adunk cselekedeteink és ábrándozásaink összességéről, és ha úgy találjuk, hogy még egálban vannak, azt még jónak találjuk. Legalább is én. Mint nagy "felfedező" és semmi komolyban részt nem vevő elnézegetem a képeket ilyenkor, amiket magam elé vetítek, alku nélkül. Figyelem a múltam és a jelenem egy-egy kockáját vagy kis rövid sorozatokat (az emlék megrövidül a tényleges időhöz képest), érdekeseket vetek össze az egyenesen a jelennel. Figyelem a helyét, mérem a távolságot, nagyon meg akarok tudni valamit. Aztán egy konzervgondolatot nyitok fel melynek lényege és egyben végzete mindössze ennyi: Érdemes babusgatni, gügyögni neki hadd fejlődjön valamivé, vagy hagyni a fenébe, bedobni a sarokba, abban bízva hátha nagyot koppan landoláskor elégtétel gyanánt. 
Mit is mondhatnék minderre? Költői kérdés. Nem mondok semmit. Helyette bevillan mi volt télleg.
Egy erős nyári napon levonatoztunk Nagymarosig Réka nevű mit sem sejtő és én. Az ötlet jómagamtól származott , tehát én indulás előtt tudtam, hogy ez egy egész napos lófrálás lesz északon a csajszi viszont nem. Strandpapucs, kisnadrág, trikó felszerelésben, "ha randi, akkor mozi lesz" alapgondolattal készült. Nem készült!:) De azért Visegrád (a cél) még így is bejött neki. Mivel udvarolni utálok, kirándulni viszont nem, a "hej, de szép a hajad" helyett inkább egy szuszra felvittem a hátamon könnyű kis testét a toronytól (ahol elfáradt és nem akart jönni) a várig. Végül körbejártunk arrafelé mindent. Délután 2 helyett este 10-re sem ért haza, de nem panaszkodott. Később, ha nem is ezért a merényletért, de csak kidobott. 2X.

Nos most én meg vagyok annyira pervi, jutok a megállapításra az emlék ezen tömörét figyelve, ha nem is bátorságról, de valamiféle sze... na jó. Tanúságot téve újra megkérdezem. Szépen tudok kérdezni. És ha úgy esik kidobatom magam 3X.