Jó Eszter 2

Sötét éjszaka az Andrássyn tébláboltam részegen. A koncertnek vége volt valahol, hazamenni nem akartam. Az utolsónak megivott üveg bor emléke mint állatmód rám vetődő rossz érzés a zsigereimtől a tarkómig sorra terjed át a szerveimen és reagál úgy, ahogy tud. Félve jegyzem meg a lé nevét, azzal a lendületes óhajjal, hogy mielőbb elfelejtsem. Csak a szinte mindentől független jókedv töretlen, annak ellenére is, hogy nem jutok be HZ-hez folytatni a még a koncert előtt megkezdett alkoholtúrát. Előbb ért haza tudom, a kulcsát, mint varázspálcát kombinálta az ajtóval, majd elaludt és nem kel fel reggelig. Elmegyek onnan.
Az Andrássy út széles sávja, furán, de mégis jobban kivilágított tere a mellékutcák sötétjének végére helyezi magát, inkább végállomás e színek hiányában szenvedő helyen, bár fénye bántó és üres. Ezen jártam én a prédára vadászók kitartó reményével és tényleg vadásztam és tényleg kitartó voltam 1 percig. Egy perc a néptelen úton és feltűnik egy ülő alak az egyik padon. Odalépek hozzá, az Andrássy egyetlen lényéhéz, egy fekete kabátos lányhoz, bár nem láttam sem az arcát, sem az alakját jól. "Szia, leülhetek melléd..." Nem akarok semmit, ezt biztosan mondom. És mondok még valamit: "Ne álmodj róla hogy valamiféle megerőszakolás is lesz." Ha nem itt vagyunk, nem így, akkor is ezt mondom. Ő mit csinál? Megpaskolja szorosan maga mellet a padot. És látom, hogy a lány fiatal és rendkívül szép. Hosszú szabású kabátja izmos combja közepéig ér. Tehát termetre magas - teszek egyszerre két megállapítást, az egyik ugye ez, a másik, hogy még mindig tudok gondolkozni. A lány ezután további csodálkozásra ad okot. Még az én tompa érzékeimmel is jól látom a lány kíváncsi szemét, fel-feltűnő mosolyát, mely félmosoly, de azért mégis csak mosoly.
Már egymás mellett ülve beszélgetünk mikor felteszem magamnak a kérdéseimet. Hogy lesz valaki ilyen nyíltan kíváncsi egy sötét estén? Hely, idő, őbenne kialakult más számára ismeretlen valami, esetleg az ember kell domináljon, melynek vége (mert hisz tényleg nincs tovább) egy kíváncsi szempár rám szegeződése, egy többször felbukkanó mosoly. Mikor mosolyog egy fiatal nő? És most miért enged többet láttatni a lábaiból azzal, hogy kinyújtja maga elé? Hosszú kabátja kétfelé leomlik. Fekete lapszoknya van alatta. Ezzel hatalmas sikereket ér el az általam még érzékelhető valóság elemeivel vívott csatájában. Eléri, hogy minden kiszorított elem helyére ő, mint elem lépjen. Egyik sem szűnik meg közülük míg beszél hozzám. Mikor beszél sokat egy fiatal nő? Látom a lábát, csodálkozom a mosolyát, életerővé, vagy inkább energiává alakítom a kíváncsiságát. Máskülönben elaludnék itt a padon. Fejem akármilyéhez érne, jó lenne. Miss Mistery lesz számomra az igazi rejtély. Jó lenne mellette ébredni később. Többet megtudni mosolyáról, szeme kíváncsiságáról, a teljességgel illetlen mozdulatáról. Ez mind tényleg van, és bár hazamegyek, és bár hazamegy; ez mind tényleg van.