Sokan sokféleképpen próbálták már életükben megérteni a körülöttük lévő világot, és talán az egész próbálkozás közül mind, a befelé fordulás járt a jobb, nagyobb sikerrel. Anikó néni anyukáját vakon követve Isten felé fordult, és 100, hogy jó neki, hisz ő valami olyat talált meg egészen fiatalon, amit én még nem hogy fiatalon, 30+ -osan sem fedeztem fel.
Soha nem kérdezték meg tőlem, hiszek e Istenben (még Anikó néni sem, aki azért szorgalmasan cipelgetett egy időben a gyülekezetbe), a választ így csak itt, ebben a bejegyzéseben adhatom meg. Hiszek valamiben, ami olyan dolgok mögött van, amit mi nem érthetünk meg és nem érhetünk el. Azt gondolom, ha valamilyen csoda folytán, valamilyen evolúciós csoda folytán elérnénk, csalódnánk. A "csodás biológiai összhatás", melyből a mindenkori élet születik (és mely kicsit sem tökéletes) számomra megengedi feltételezni, hogy ott a még nem kutatott dolgok mögött valami él és virul, és bár tojik ránk, nekünk szeretnünk kell. Ezzel kibékülünk saját forrongó magunkkal is. Ez azonban nem igazi hit.
Mindig a hazafelé irány a legegyenesebb. Azt gondolom, aki ezt megérti, befelé is könnyebben néz hatékonyan. Tudom, milyen ki nem mondott érvek sorakoznak fel ezzel szemben, így gyorsan elmondom, én nem találtam semmit. Nem találtam semmi kibányászhatót, ami már ne lett volna meg odakint. Ám most, hogy látom a belső kavarodásban a rendet, a külső rendet is jobban felismerem, amitől ez a téma most szépen ki is lett merítve:)